Megérkezett a gépigény A játéknak sok memória kell Egy speciális gyűjtői kiadást is kapunk Befutott a novemberben érkező Star Wars Jedi: Fallen Order gépigénye, ami első látásra nem is tűnik vészesnek, a mai rendszerkövetelmények zuhatagában. Igazán kirívó csak az ajánlott gépigénynél olvasható 32 GB memória, ami igen soknak tűnik amellett, hogy a játék alatt az Unreal Engine 4 dübörög, nem az EA által preferált Frostbite. Star Wars Jedi:- Fallen Order minimum gépigény Operációs rendszer: Windows 7 64-bit CPU: Intel Core i3-3220 2-Core 3. 3 GHz vagy AMD FX-6100 6-Core 3. 3GHz RAM: 8 GB GPU RAM: 1 GB GPU: GeForce GTX 650 vagy Radeon HD 7750 HDD: 55 GB szabad hely DX: DirectX 11 Star Wars Jedi: Fallen Order ajánlott gépigény Operációs rendszer: Windows 10 64-bit CPU: Intel Core i7-6700K 4-Core 4. 0 GHz vagy AMD Ryzen 7 1700 8-Core 3. 0 GHz RAM: 32 GB GPU RAM: 8 GB GPU: Nvidia GeForce GTX 1070 vagy AMD Radeon RX Vega 56 Mindezeken túl a Star Wars Jedi: Fallen Order kap egy speciális kiadást is, amely úgy tűnik, csak az Egyesült Királyságban és ott is kizárólag a GAME üzletláncban lesz kapható 100 fontért, vagyis nagyjából 39 ezer forintért.
@Ezie: a Star Wars: Episode I – The Phantom Menace-t és azóta véleményem szerint nem nagyon sikerült normális Star Wars adaptációt a piacra dobni Akkor lehet kimaradt a Star Wars Jedi Academy és a Star Wars Knights of the Old Republic. Érdemes mindkettőt pótolni ha nem lett volna meg egyik sem, mielőtt a Star Wars: Episode I – The Phantom Menace-t tartanád az etalonnak. Nem volt rossz a Star Wars: Episode I – The Phantom Menace, de akkora durranás sem hiszen a filmet követte hűségesen, és bár voltak benne jó részek, nem volt kiemelkedő szerintem. Star Wars Jedi Academy sajnos borzasztóan megöregedett, mai szemmel nekem sajnos már játszhatatlan, pedig nem régen megpróbáltam megint az eredeti verziót, de inkább abbahagytam és nem roncsolom tovább az emlékeimet. A története jó, a kardozás szerintem remekül lett megoldva és a pályák is ötletesek, ahogy az olyan apróságok is hogy az esőcseppek a kardpengéhez érve elpárolognak... Star Wars Knights of the Old Republic meg abból a korból van amikor a Bioware még tudott játékot készíteni és történetet mesélni.
Összeraktak egy olyan sztorit ami akár az SW szerves része is lehetne, annyira jól van felépítve, és van benne szerintem nagyobb fordulat is mint az eredeti SW-ben. A pályák kidolgozása is jó, a pár minijáték időtöltésnek megfelelő, a harcok pedig látványosak tudnak lenni, még ha azonnal meg is állíthatóak. És van benne minden: csapatépítés, fejlődés, nyomozás, felfedezés, és persze a szereplők saját egyedi történetei. Messze túlnőtte a Star Wars: Episode I – The Phantom Menace-t minden tekintetben.
Herbig filmje nem mélyíti el a jelentéseket, nem aktualizál, nem tartalmaz semmiféle áthallást a mai menedékkérőkre. Ezáltal szemben áll a kétségkívül filmbe illő kalandos sztori első filmes adaptációjával, a Walt Disney Stúdió által készített Éjszakai átkelés sel ( Hight Crossing, r. Delbert Mann, 1981), amely a szokásos amerikai látványorientált és szívszaggatóan érzelmes klisék társaságában propagálta a nyugati világ győzelmét a keleti blokk felett. A történelmi film mellett A hőlégballon másik mintáját a thriller képezi, amit a rendező meglehetősen ellentmondásos módon tudott csak sorvezetőként használni. Egyrészt Kelet-Európában meghatározó létállapot a thriller, a félelemben élés, amelynek reprezentációjához nem feltétlenül szükséges a nyugati filmben kitenyésztett fikciós műfaji minták erőltetett követése. Másrészt a rendező mintha kissé félre is értené a félelemre épülő thriller műfaját, mivel a nézőben fenntartani vágyott feszültséget, izgalmat agyonüti a történet közismert pozitív végkifejlete.
Nem feltétlenül minősül tehát különleges alkotásnak A hőlégballon, mint ahogy nem is annyira sokrétű, mint a hasonló témájú darabok közül A néma forradalom vagy A mások élete, ugyanakkor jórészt képes ugyanazt a szerepet betölteni: szórakoztató formában számol be a német (és egyben közép-európai) történelem egyik sötét korszakáról. Úgyhogy már csak azért is figyelmet érdemel, mert ilyen típusú alkotások hazánkban ( A berni követ kivételével) igen ritkán készülnek a kommunizmus időszakáról. A hőlégballon a Mafab - Magyar Filmadatbázis oldalán.
írta Nikodémus Kevés találóbb (és egyúttal közhelyesebb) metafora van a repülésnél: elemelkedni a szürke hétköznapoktól, szokásos nézőpontunk felől; csúcsra törni, új magasságokat meghódítani; s persze új perspektívából látni a dolgokat. Mindennek pedig legautentikusabb eszköze a hőlégballon, amely az emberiség talán első légkörhódítási kísérleteinek eszköze volt. Nemrég két mozi is készült a témában: a Léghajósok kamaradrámaként próbál működni, A hőlégballon pedig történelmi környezetbe helyezett thrillerként. Az eredmény vegyes, ám megéri egy-egy próbát tenni mindkettőjükkel. Az egyszerűbb képlet Tom Harper filmje, amely a meteorológia hajnalához repít vissza minket: James Glashier (Eddie Redmayne) ügybuzgó tudósként elméleteihez próbál ballonos emelkedést szervezni, Amelia Wren (Felicity Jones) pedig imádja a felfedezés izgalmát. Egymásra találásuk törvényszerű, ám az összecsiszolódás még előttük áll: a nő szereti a showt, a férfi utálja; a nő enyhén kikapós és szeleburdi, a férfi merev és zárkózott.
Ez az aspektus eléggé háttérbe szorul a filmben, bár kétségkívül céltudatosan és határozottan világít rá arra, miért akarnak emberek akár az életüket kockáztatva is elszökni az NDK-ból, és hogy a Stasi miért öl elképesztő erőforrásokat abba, hogy ezt megakadályozza. Remekül vázolja fel azt is, hogy a politikai környezetből nem sokat érzékelő gyerekekkel vagy a miliőt már megszokó nagyszülőkkel milyen konfliktusokat eredményez a felnőttek elhatározása, és hogy ők maguk is mennyit viaskodnak azzal, hogy merjék-e kockára tenni egész addigi életüket a szebb jövő halványan pislákoló reményéért. A hőlégballon legnagyobb fegyverténye, hogy ezeken a dimenziókon nem rugózik túl sokat, éppen csak annyit foglalkozik velük, hogy a lendület még ne törjön meg, mégis elképesztően hatékonyan teszi ezt a karakter- és világábrázolást a kibontakozó thriller részévé, sőt alapjává. Ugyanis végeredményben egy színtiszta zsánerdarabról van szó, amely felváltva merít a heist filmek és a paranoia-történetek eszköztárából is.