Lőrincze Judit / Fortepan Fiumei úti Sírkert, Ady Endre síremléke 1936-ban. A mű szembement az akkor népszerű sírszobrászat elveivel, hiszen a művész nem egy fohászkodó, merev alakot, hanem egy, az ülőhelye sarkába kapaszkodó férfit ábrázolt, aki bármelyik pillanatban kitörhet a mozdulatlanságból, hogy mozgásba lendüljön, de egyúttal sugározza magából az Ady életére és művészetére jellemző kettősséget is: a kilátástalanság és a tettvágy, illetve a kivárás és a cselekvés közti, élethosszig tartó csapongást. A síremlék meglepő módon nem hozott hirtelen anyagi sikereket Csorbának, aki a következő évben az életrajzok többsége szerint Párizsba indult tanulmányútra, majd a harmincas években szinte minden külföldi magyar csoportos kiállításon képviseltette magát. Ady endre karácsony harang csendül. A valóság ennél egy fokkal árnyaltabb volt – derül ki Kárpáti Aurélnak a Pesti Naplóban megjelent írásából (1931. szept. 12. ), ami a következő hangzatos címmel, illetve alcímmel indít: »Nem akarom megvárni, míg engem is keresztülhúz a leépítők kékceruzája…« Csorba Géza, az Ady-síremlék megalkotója Párizsba megy, mert itthon nem tud megélni Pesti Napló, 1931.
Ady Endre: Karácsony – Harang csendül... I. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba' Indulnak el ifjak, vének, Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Minden szívben Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. Ady éjfekete óriásszobra akár a Duna közepén is állhatna | 24.hu. De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. III. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
A főalak vázlatát októberben a Nyugat mutatta be, később pedig legalább egy tanulmány is elkészült ehhez: Nyugat, 1925/18., ill. Pásztortűz, 1927/11. / Arcanum Digitális Tudománytár A székesfőváros nagy meglepetésre nem támogatta ennek valóra váltását, két évvel később aztán fordult a kocka: a közgyűlés nagyobb összeget szavazott meg a síremlék elkészítésére, azt azonban kikötötték, hogy a legjobb munkát egy nyílt tervpályázaton kell megtalálni. A kitűzött határidőre végül száztizenhat pályamű érkezett, amik közül végül a már említett Csorba Géza, illetve az építész Pál Hugó (1875–1932) közös munkája nyerte el az első díjat. A pályázatot végül eredménytelennek nyilvánították, a művészek közül néhányat azonban meghívtak egy zárt második fordulóban való részvételre, ahol Csorba immár egyedül győzött. Ady Endre, Karácsony | Magyar Egyiptomi Baráti Társaság. A nyertes munka alapját az Ady halála napján elkészült, 1927-ig köztérre szánt kisméretű munka adta, amit alkotója eredetileg fekete gránitból szeretett volna elkészíteni, majd a Duna közepére, az Országház elé vagy épp a Margitsziget Pest felé néző oldalának egyik mólójára helyezni.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba' Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. III. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Ady Endre: Karácsony – elmondja Nemcsák Károly | 24.hu. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
Azt hiszem, ebben sikerült megfognom belőle a legtöbbet. Az egész szobrot így gondoltam el: fekete gránitból, kifaragva, alányúló talapzattal emelkedne ki az Országház előtt, a Duna közepéből. Persze óriási méretekben, úgyhogy sziluettjének felső része a pesti partról nézve, föléje emelkedne a budai hegyeknek. Szembe futna vele a zúgó Duna árja. Ma el sem merem mondani senkinek ezt a tervet: kinevetnének vele és bolondnak kiáltanának ki. Később a Margitsziget pesti oldalára gondoltam, mindjárt a beszögellő hídfő tájékán, ahol kevesebb technikai nehézséggel lehetne felállítani, egy kiálló mólórészletre. De hát mostanában kár is ilyesmiről beszélni. Pesti Napló, 1924. Ady endre karacsony . február 10. / Arcanum Digitális Tudománytár A készülő szobor egy korai vázlata a Pesti Napló cikkében. A tekintélyt parancsoló fekete gránit helyett Csorbának a síremlék elkészítésekor végül egy olcsóbb anyaghoz, a haraszti mészkőhöz kellett nyúlnia, de a szobor mérete is csökkent, így 1930. március 23-án, a Kerepesi úti temetőben (ma Fiumei úti Sírkert) már egy jóval szerényebb, de éppúgy átütő erejű alakot avattak fel.
Az álmot a háború előtt Baumgarten- (1929, 1936), azután pedig Kossuth-díjjal (1960) elismert kritikus, Kárpáti Aurél (1884–1963) a Pesti Napló 1924. február 10-i számában, Carpaccio álnéven jegyzett cikkében mutatta be. A mindössze harmincöt éves művész Epreskerthez közeli műtermében, a mai Rippl-Rónai utca 38. harmadik emeletén készült helyszíni riportban a szerző így írt a szoba közepén lévő, akkor még csak kis méretben létező műről, illetve a kétségkívül ambiciózus tervről: Ady egész alakja elevenedik meg előttem, amint mezítelenül ül egy sziklatömbön, kissé előrehajtott fejjel, jobb karját hátratámasztva. Deréktól lefelé nagyvonalú drapéria borítja. Az egész úgy hat, redukált, csak a legkifejezőbb lényegre szorítkozó formáival, mint apró, félméteres modellje egy gigantikus méretű elképzelésnek. – Ezt a szobrot – mondja a művész –, akkoriban fejeztem be, amikor Ady haldoklott. Ady endre karacsonyi rege. Mikor elkészültem vele s kivittem a Park-szanatóriumba, hogy megmutassam neki, már halottfehéren, mozdulatlanul pihent ágyán.