Az utókor mégis úgy könyvelte el mint valamiféle gyengébb kiadását az őt hajdan dicsőítő lángszellemnek, aki ráadásul népiességben lemaradt, és kicsit vörösmartys, bajzás hangon írt. Tompa Mihály keserű kétségbeesését 1850-ben még nyíltan fejezte ki A gólyához című költeményében. Meg is hurcolták érte. – Olvassátok el és értelmezzétek ezt az önmarcangoló, zokogó elégiát. Tompa Mihály: A gólyához Megenyhült a lég, vídul a határ, S te újra itt vagy, jó gólyamadár! Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak Csalárd napsúgár és siró patak; Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet, Az élet fagyva van s megdermedett. Ne járj a mezőn, temető van ott; Ne menj a tóba, vértől áradott; Toronytetőkön nézvén nyughelyet: Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet. Házamról jobb ha elhurcolkodol. - De melyiken tudsz fészket rakni, hol Kétségb'esést ne hallanál alól S nem félhetnél az ég villámitól? Csak vissza, vissza! dél szigetje vár, Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Az olvasók körében kialakuló igazi hírnevét a népmesék feldolgozásain alapuló kötetének (Népregék, népmondák; 1846) köszönheti. A szakmai elismerést pedig a Kisfaludy Társaság különdíjának elnyerése biztosította (Szuhay Mátyás, 1847). A Petőfi fellépésével elburjánzó népiességhez, később pedig a szabadságharchoz és az azt követő időszakhoz köthető versei (A gólyához; A madár, fiaihoz; Levél egy kibujdosott barátom után) továbbra is biztosították előkelő helyét az elismert szerzők között. 1851-ben Gömör vármegye egyik legnagyobb és legtehetősebb gyülekezete, Hanva választotta lelkészének, ahonnan semmiféle jobb móddal és nagyobb tisztességgel kecsegtető állással sem tudták elcsábítani. A hagyomány szerint a "hanvai papnak hamvai Hanván fognak elhamvadni", vagy "Tompa Mihály azt akarja, hogy hamvát Hanva takarja" mondással utasította el az ajánlatokat. A papi hivatást választva az irodalom mellett a protestáns egyházi szónoklat terén is jelentősebb tevékenységet folytat. Kiadott gyászbeszédei érdekes, 19. századi történelmi korrajzot adnak.
Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30. ) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858). Elszegényedett nemesi családból származott. Apja csizmadia volt, anyja cseléd. 1821-ben meghalt az édesanyja, apja pedig nem törődött vele tovább. Apai nagyapjához került Igricibe. Itt járt iskolába, s a rektora segített neki Sárospatakon továbbtanulnia. 1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanult. 1837-től 1838-ig segédtanító volt Sárbogárdon. 1838-tól 1844-ig végezte felsőbb tanulmányait: bölcsészetet, jogot és teológiát. Tanulmányai befejezése után református lelkész lett. 1844-ben Eperjesen lett nevelő, itt került kapcsolatba Petőfi Sándorral. 1848-ban tábori papként szolgált a honvédseregnél a schwechati csatában. Petőfi Sándor hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé. 1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott.
Petőfi és Arany mindig közel marad a természethez, de szempontjuk az ember. Tompa mindig jobban érzi magát a természetet, mint a természetben élő embert. Ugyanazok az eszmék lelkesítik, mint nagy barátait, osztályélménye is hasonló, ő még azoknál is mélyebbről érkezett, de nincs meg benne sem Petőfi politikai tisztánlátása és egyértelműsége, sem Arany elméleti felkészültsége és művészi tudatossága. "