Ráadásul mellettük ott sorjáznak az ismert arcok egy-egy kisebb mellékszerepben ( Benedict Cumberbatch, Paul Giamatti, Paul Dano, Quvenzhané Wallis), csak kibontakozásra nem kapnak elég időt. Nagyon vegyes érzések kerülgetnek a 12 év rabszolgaság megtekintése után: úgy tartom nagyszerű drámának, hogy közben érzem, túl sok oldalról tudnám támadni, ezért nem is merek igazán belegondolni, mit láttam a bő két órás játékidő alatt. Azt mindenesetre el kell mondani, hogy célkitűzését közel tökéletesen teljesíti, elvégre átélhetően és hatásosan mutatja be az amerikai történelem egy jellegzetes szégyenfoltját, így aztán nyugodtan el lehet halmozni különböző díjakkal (köztük a legjobb filmért járó Oscarral) – csak közben a filmrajongó énem nem hagy nyugodni, újra és újra át szeretné értékelni bennem az élményt. Ennek következtében tényleg nem tudok mást tenni, mint mindenkit buzdítani arra, hogy maga is vegye szemügyre Solomon hosszú rabszolgaságának mélyre ható tragédiáját, s döntse el maga, megérdemelt-e mindazon felhajtás, ami körüllengi a produkciót.
Steve McQueen harmadik nagyjátékfilmje leginkább debütálása, az Éhség perspektívájához áll közel: nem feledkezik meg a személyiségdrámáról, ám tematikája a historikus művek vonzáskörzetébe rendeli. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA. A 12 év rabszolgaság a szabadnak született, becsült pozíciójú afroamerikai hegedűművész és ács, Solomon Northup azonos című emlékirata nyomán keletkezett. A rendező egy nemrég szárnyra kapott nyilatkozata szerint kötelességének érezte a főhős odüsszeiájának vászonra festését, tekintve, hogy ő, aki az Egyesült Királyság mellett Amszterdamban, Anna Frank otthonában él, mulasztásnak érezné, ha saját rassza egy tagjának nem állíthatna mementót. Napjainkig tartja magát a konszenzus, amely szerint az amerikai történelem egyik legsötétebb szégyenfoltját, a rabszolgatartást továbbra sem sikerült hitelesen, bőr alá hatolóan celluloidra vinni. Valamennyire furcsa, hogy ezt végül egy brit művész tette meg – részben hazai tőkéből, részben amerikai támogatással, jelesül a fél-independent Fox Searchlight égisze alatt.
12 év rabszolgaság letöltés ingyen Tartalom: Northup 1841-ben, az amerikai polgárháborút megelőző időszakban az északi New York virágzó városában elismert hegedűművészként éli hétköznapjait családjával, míg egy nap tőrbe csalják, elkábítják, és eladják rabszolgának.
Mi több, arra is tereli a szót, hogy világunk nem csak sötét és világos: ugyanolyan oppozíció leledzik színes bőrű rabszolga és színes bőrű rabszolga között (Northup és a mellette dolgozó szolgalány vitája), mint fehér ültetvényes és fehér neje között (a szadista nagybirtokos, Epps és felesége közötti verbális pengeváltás), mint hatalomgyakorló és ütéselszenvedő között. A 12 év rabszolgaság jó ideig ráadásul sorból való ki- és beállításokat láttat, illetőleg a Michael Fassbender által példásan alakított Epps figurája arra is reflektál, hogy a "nagy emberek" a grandiózus történetek torzítói is, amikor ez a szereplő a Bibliával vagy éppen dokumentumokkal szentesíti brutalitását, és keni fel magát. A film pontosan az imént sorolt elemek révén működik többnyire paradigmaváltó rabszolgadrámaként. Mindazonáltal, a film örökké Northup hányattatásaira fókuszál. McQueen felvevőgépe előtt a szenvtelenség, a pártatlanság ülnek tort, és ezeken a szenzacionalizmust vagy éppen a hamis spielbergi történelemleckéket (a rabszolgaságról mesélő Amistad és Lincoln) ignoráló beállításokon a Chiwetel Ejiofor által visszafogottan, ámde roppant hatékonyan játszott főszereplő árvult tekintetét, ugyanakkor soha meg nem törő szellemét lehet követni.
Ezzel pedig nagyjából mindent elmondtam, amit érdemes róla tudni: ugyanis Steve McQueen harmadik rendezése biztos szinten hozza a kiváló minőséget, mégis, az Álomgyár hatásának köszönhetően nem elég bátor, nem elég merész. Mintha mindegyik célközönségnek meg akart volna felelni, így pedig elvesztette egyediségét, újszerűségét, s ami maradt, az nem több egy (nem feltétlenül negatív értelemben vett) kommersz drámánál. Bujkál bennem az érzés, hogy ebből még több, még jobb, akár igazi klasszikus is lehetett volna – de nem lett, cserébe viszont így is egy remek filmet nézhetünk meg, ami kisebb csalódásom ellenére is számos ponton igen kiemelkedő. Kezdve rögtön a felütésénél, hiszen egy Fontos Témát dolgoz fel, méghozzá meglehetősen megrázóan és hitelesen. Solomon személyi drámája minden pillanatában döbbenetesen kétségbe ejtő – nem látszik sem kiút, sem bármiféle előrelépés, mintha egyre mélyebbre zuhanna a rabszolgaság őrületében, mégis tűrnie kell minden szenvedést, minden kínzást, csak hogy túlélhessen.
De még az sem lenne probléma, hogy semmi extra nincs az Örök tél ben, ha színészileg és dramaturgiailag hiteles volna. Csányi Sándort úgy harangozták be, mint aki új arcát mutatja meg, de alakításában nincs semmi katartikus. Képzett színész módjára játssza a rabságtól mélyen megtört, de Irénbe fülig szerelmes Rajmondot, ám semmi olyan adalékot nem nyújt, amitől azt éreznénk, ez egy valóban élő, hús-vér karakter lenne. Az inkább színházból ismert Gera Marina hasonlóképpen valósítja meg a másik főszerepet, a mellékszereplők viszont (Döbrösi Laura, Kurta Niké, Orosz Ákos) sokszor egyáltalán nem autentikusak, s arckifejezéseik, mimikájuk olykor nincs meggyőző összhangban a történések tartalmi erejével. (Szegény Orosz Ákosnak például valószínűleg annyi utasítást adtak, hogy dohányozzon és nézzen gyanakvóan. Az ötödik ugyanolyan gesztus után már kezd egydimenzióssá válni a figurája. ) A nem valódinak, hiteltelennek ható elemek pedig könnyen el tudják fuserálni az itt kulcsfontosságú hangulatot.
Örök tél, rendező: Szász Attila, szereplők: Gera Marina, Csányi Sándor, Döbrösi Laura, történelmi dráma, 2018. Egy a tábor Az Örök tél nem csak a filmbeli szereplők története, még csak nem is a gulágra elhurcolt 250 ezer emberé, hanem mindannyiunké. Havasi János novellájából Szász Attila és Köbli Norbert készített tévéfilmet, melyet a sajtónak moziban mutattak be és talán ott érvényesül a legjobban. Egyszerre művészeti alkotás, történelmi tabló és iskolai tananyag. A vidéken élő Irén (Gera Marina) katona férjét várja haza a frontról. Egy nap hivatalos levelet hoz a postás, Irénnek mezőgazdasági idénymunkára kell mennie (kukoricát törni télen) három hétre. A marhavagonok végállomása azonban egy szovjet munkatábor 2 ezer kilométerre az otthontól. A nők egyetlen vétke, hogy svábok és/vagy svábhoz mentek feleségül. Háborús jóvátételként egy szénbányában kell dolgozniuk, ahol napi egy csillét kell megrakniuk. Ezt még egy egészséges, jól táplált férfiembernek sem könnyű teljesítenie, de itt hideg van, betegség.
Az Örök tél nem kalandjáték, ahol várjuk az újabb akadályt, hanem végtelen haláltusa, amelyben sokan elbuknak, mások viszont túlélik. Mi kell az életben maradáshoz? A jég hátán is megélő Rajmund (Csányi Sándor) szigorú szabályokban hisz, amelyek Irén megjelenésével rögtön átértékelődnek. Kinek a taktikája válik be: a rideg, elszigetelődő és önző ügyeskedés, vagy az empatikus, vallásos, érzelmeit el nem fojtó küzdelem a célravezető? Lehet-e embernek maradni az embertelenségben? Miután a táborlakók felülkerekednek a kezdeti veszélyforrásokon, a szabályok pattogó dinamikája hoz új rendezőelvet a filmbe. Eközben pedig karakterek személyiségváltozása (-torzulása? ) láttatja igazán, milyen áron lehet felülkerekedni a szörnyűségeken, hiszen a megedződés egyben a tágan értelmezett ártatlanság elvesztésével is jár. A film tanulsága, hogy többféle túlélési stratégia létezik, de mindenki súlyosan megsínyli a munkatáborban eltöltött időt. Éppen a fojtogató kezdet és a szörnyű tanulási folyamat miatt lesz a tévéfilm utolsó hányada kevésbé izgalmas.
De még ezt is körültekintően teszi, nem engedi el egyik karakterének se a kezét, hiába lép be a középre Rajmund, pontosabban az ő megformálója, Csányi Sándor, akinek láthatóan nagyon fontos ez a szerep, hisz hosszú idő óta először kapott igazi színészi feladatot jelentő filmszerepet. Itt mindenkivel foglalkozni kell – mert mindegyik szereplő egy sorstípus, akik mind megjárták a maguk Gulágját. Benne vannak a 250 ezerben. © Duna Televízió De ezzel együtt is megindokolható Irén és Rajmund kapcsolata, vagyis hát az, hogy a film hangulata az ő párosukkal "könnyedebbé" válik. A sztori így sem veszít a feszességéből, s a zárlat érzelmi sokrétűsége is sokat köszönhet ennek a szerelemnek. Bár azzal, hogy a cigivel "üzletelő" férfi lesz a nő kvázi tanítója is a táborban, a cselekmény az addig tapasztaltaknál még inkább didaktikusabbá válik, a lélektani rész leegyszerűsödik – hisz Szász és Köbli vele, azaz Rajmunddal mondat ki olyan dolgokat, amelyeket talán kevésbé direkt közvetítésen keresztül is el lehetett volna juttatni a nézők felé.
Szóval, amikor arról beszélünk, hogy elmaradt a szembenézés, és feldolgozatlan maradt a múlt, akkor azért ezt is vegyük számításba: volt, aki megpróbálta. És ezek a filmek igazán fontosak, ezek számolnak be közvetlen tapasztalatokról. Egy részükhöz hozzá is lehet férni, mert három éve, amikor a kormány létrehozta a Gulág Emlékbizottságot – annak apropóján, hogy a 2015-ös évet kinevezte Gulág Emlékévnek – Sára Sándor filmjeit kiadták DVD-én. És támogatták Szász Attila és Köbli Norbert filmtervét, az Örök tel et 423 millió forinttal – így kerültek kormánypárti politikusok a sajtóbemutatóra, sőt már a forgatásra is. Ami persze nem teszi kívánatosabbá a filmet ezen a vidéken – még akkor sem, ha az "ügy"-be nem lehet belekötni. De amikor Balog Zoltán jópofizik a rendezővel a díszletben, vagy Rétvári Bence szán húsz percet az életéből a promócióra, azt inkább kompenzálni kell errefelé. Nagyon jó filmet kell csinálni, hogy eltekintsünk tőle. Szász és Köbli meg is próbálja – hollywoodi sémák szerint – a legjobb tudásukkal.