Bethlen-bál A januári báli szezon kiemelkedő eseménye a polgári hagyományokat felelevenítő program gróf Bethlen Istvánnak, Magyarország egykori miniszterelnökének, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjének nevét viseli. A bál az összefogást erősíti, amellyel a kanizsaiak városukat építik. Nagykanizsai Országos Fánkfesztivál A Fánkfesztivál fánksütő versenyre, fánk kóstolásra és egy vidám farsangi felvonulásra invitálja minden évben a helyi polgárokat és az ide látogató turistákat. A szervezők évről évre bebizonyítják, hogy egy olyan egyszerű népi ételt, mint a fánk, milyen sokféle módon és milyen gazdag ízvilággal lehet még ma is elkészíteni. Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja - ZalaMédia - A helyi érték. Kanizsai Sörfesztivál Régi hagyomány újrafogalmazva. Amellett, hogy a híres bajor sörfesztivál hangulatát szeretnénk becsalni a zalai dombok közé, felidézzük a régi, nagy, kanizsai sörfesztiválokat is. A város egykoron a magyar sörgyártás egyik fellegvára volt, és talán egyszer újra az lehet, hiszen a tudás és a kiváló minőségű víz megmaradt. Szeptember Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál Nagykanizsa a Dödölle fővárosa!
A Modern városok program valamint a TOP-program tekintetében milyen feladatok várnak az önkormányzatra idén? – A választás eredményének tükrében valóban folytatódhat a munka, ami örvendetes. Az eddigi éveket az előkészítés határozta meg, hiszen olyan nagy volumenű beruházásokról van szó, melyek végrehajtása alapos tervezést igényel a tervező asztalon kívül is. Nagyon fontos elvárás ugyanis, hogy hosszú távra legyen biztosítva fenntarthatóságuk. Éppen ezért nem történt meg alapkőletétel egy projekt esetében sem, ugyanakkor idén közülük több a kivitelezés fázisába léphet. A Modern városok program keretében megépülő multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok azért jelentős Nagykanizsa számára, mert jelenleg nem rendelkezünk olyan épülettel, ahol több ezer ember elférne. A kiviteli tervek már elkészültek, következhet a közbeszerzési eljárás. Jóbarátok / Joey és Rachel randizik. Reméljük, hogy az év végére átadhatjuk a nyertes kivitelezőnek a munkaterületet, és az épület 2019 végére elkészülhet. Az uszoda régi épülete már nem felel meg a kor elvárásainak, ezért is örülünk az új uszodakomplexum megépítésének.
Tisztelt Kanizsai Polgárok, Kedves Érdeklődők! Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál Megy a gőzös, megy a gőzös… a Kanizsai Vásárra. Város napja nagykanizsa 2019 3. A műdal létrejöttét a híres század eleji vásár ihlette, amely számos rendezvény alapkoncepciója is: azok célja a város főterének, az egykori piactérnek az eredeti történeti funkciójába való visszaállítása, és az utcaművészekkel és hagyományőrző produkciókkal a múltbeli vásári forgatag hangulatának visszaidézése, a polgári miliő megelevenítése. Ennek a szemléletnek, a hagyomány és a modernitás ötvözetének szimbóluma a városban az országos hírű Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál. A kedvelt krumplis étel, annak sokszínű elkészítése és felhasználása méltán érdemel egy kétnapos fesztivált az ősz kezdetén, idén szeptember 13-14-én. Hiszen Nagykanizsa a Dödölle fővárosa, és jó eséllyel pályázik arra, hogy rövidesen bekerüljön a Magyar Értéktárba, és Hungarikummá váljon. A kulturális programokkal tarkított gasztronómiai fesztiválon profi és amatőr főzőcsapatok mérhetik össze kulináris jártasságukat a dödölle és más népi ételek elkészítésében.
A hazai mozik az Oscar-jelölés hatására újra műsorra tűzték a kolumbiai Ciro Guerra A kígyó ölelése című road movie-ját. Mielőtt azonban beül rá, gondolatban érdemes kicsit visszavenni a modern tempóból. Karamakate, a sámán utazása emlékei után ugyanis megkívánja, hogy képesek legyünk, vagy legalábbis megpróbáljunk egy teljesen új perspektívából kísérni a történetét. A latin-amerikai filmektől nem új, hogy témájukat tekintve a születési helyük gyökereihez nyúlnak vissza: akár a lerombolt ősi kultúrákhoz, akár a természeti forrásaik gátlástalan kiaknázásának ma is folyó eseményeihez. Akár a jelenkor történéseit, akár a múlt véres történelmét nézzük, innen is és onnan is lehet jócskán meríteni filmötletet. Harmadik és egyben a legerősebb játékfilmjében a kolumbiai rendező szinte szó szerint átfogja ezeket a topikokat, és pontosan átgondolt párhuzamos cselekményszálakon bemutatja, ahogy a civilizáció a mai napig mindenhová benyomul, leigáz, és elveszi magának azt, amire aktuálisan épp igényt tart.
A kígyó ölelése világa ugyanis rendelkezik egy lenyűgöző, szuggesztív atmoszférával, és ennek valamennyire része, hogy utazóinkkal együtt legtöbbször mi is alig értjük, milyen szituációkba csöppenünk a folyó partjára lépve, egyetlen útmutatásunk pedig egy magányos indián, aki talán még azt sem tudja, merre van az úticélunk. Ebbe az alaphangulatba belehelyezkedve Guerra nem tud olyan bizarr jelenetet komponálni, amely ne lenne magával ragadó, és amely kilógna a képből, ahogyan módszeresen rajzolja meg Amazónia mikrokozmoszának újabb és újabb szeleteit. Azonban a színek mintha nemcsak a képből, hanem magából az élményből is eltűntek volna. A kígyó ölelése egyszerre lavíroz egy már-már természetfilmszerű stílus és egy képileg némileg megfoghatatlan belső utazás hallucinatív lenyomata között, de két (egymától alaposan távol tartott) idősíkjából összeszövődő története, kimért kameramozgásai egy olyasfajta mechanikusságot sugároznak magukból, mintha Ciro Guerra sosem döntötte volna el 100%-ig, mit akar kihozni a koncepciójából, és az idő nagy részében csak úszott az árral.
Amely évtizedekkel később megismétlődik, amikor egy amerikai kutató (Brionne Davis) hasonló kéréssel állít be az időközben megöregedett Karamakatéhoz (Antonio Bolivar)... Feltételezem, senkinek nem lövök le túl nagy poént azzal, hogy A kígyó ölelésében nem Indiana Jones-féle ereklyevadászatra kell számítani, hanem egy sokkal sajátosabb és beskatulyázhatatlanabb élményt jelent ez a film. Ciro Guerra műve igyekszik inkább belső, mint külső utazásra tenni a hangsúlyt, Karamakate iránymutatása mellett ugyanis mindkét kutató kénytelen feladni a fejlett világból hozott beidegződéseit, és nemcsak alkalmazkodni a dzsungelhez és a természeti népek világához, de valamilyen szinten eggyé is válni azzal. El kell ismernem, az alkotásban pont ugyanannyira túlmisztifikáltan hangzik ez, mint ahogy itt le van írva, a rendező ugyanis szereti egyfajta kozmikus gondolatisággal felruházni Karamakate szavait, azonban ha nem spirituális igazságokat pufogtató bölcsként, hanem egy különleges világ részeként tekintünk a karakterre, helyükön lehet kezelni ezeket a pillanatokat is.
Szülőbolygónk az idegenek uralma alá került. A jólétért cserébe lemondtunk a szabadságunkról. Elképzelhetetlen gazdagság vár azokra, akik hajlandóak lelkifurdalás nélkül kiszolgálni a gazdáinkat. Az ismerősnek tűnő közép-európai országban azonban ott rejtőzködnek egy vesztes csillagbirodalom gyermekei is. Vezetőjük, Kevin nehéz döntés előtt... bővebben Eredeti ár: 3 990 Ft Online ár: 3 790 Ft A termék megvásárlásával kapható: 379 pont Kosárba Törzsvásárlóként: 379 pont Események H K Sz Cs P V 27 28 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 31
Christina Gallego producer szerint olyan élmény volt ez számukra, mintha évtizedeket utaztak volna vissza az időben addig a korig, amelyet ábrázolni szerettek volna. Elmondása szerint összpontosított és alázatos munkára volt szükség ahhoz, hogy összesen 8000 kg súlyt mozgassanak meg a forgatás ideje alatt. Az alaptörténet igaz eseményeken, pontosabban dokumentumokon, két utazó Theodor Koch-Grunberg és Richard Evan Schultes naplóján alapszik. A két kutató két különböző idősíkban találkozik ugyanazon indián sámánnal, aki törzsének utolsó, élő tagja. Ő lesz a filmben mindkét fehér ember útitársa és egyben spirituális tanítója is. A film Koch -Grunberg történetével kezdődik, aki maláriától szenvedve, legyengülten érkezik meg a dzsungelbe indián társával, Manducával, akit maga a kutató emelt ki a rabszolgasorból. A mindkét kultúrát ismerő, de egyikben sem igazán otthonosan mozgó indián segítséget kér az akkor még ereje teljében lévő, fiatal Karamakate-től, aki eleinte nem akar foglalkozni egy fehér emberrel, az indiánból "fehérré vált" Manducával szemben pedig mély ellenszenvvel viseltetik.
A film csak villanásszerű momentumokban mutatja meg a fehér megszállók embertelenségét, ahogy állatként kezelve az őslakosokat arra kényszerítették, hogy saját hagyományaiknak hátat fordítva behódoljanak a keresztény egyház dogmáinak, és rabszolgaként az ő céljaikat szolgálják. A hatalmas, egyetlen filmnyi idő alatt össze nem is fésülhető kulturális és gondolkodásbeli ellentétek végig feszítik a film eseményeit, folyamatosan jelen vannak a lassan hömpölygő cselekményekben és a párbeszédekben. A széttartó kultúrák ellenére a végeredmény mégis attól lesz igazán érdekes, hogy nemcsak a két idősík tud a film végére szinte egybeolvadni, hanem a különböző értékek és gondolkodásmódok is keresztezik egymás útját egy-egy ponton. Egyedüli hiányérzetet a fekete-fehér látványvilág, és emiatt a csodálatos Amazónia színtelensége okozhat, amely persze érthető és indokolt húzás volt a rendező részéről, hiszen így kizárólag a mondandókra, a mondanivalókra és belső gondolatainkra fókuszálhatunk. Mivel a film az őslakosok szemszögéből mutatja az eseményeket, akik szerint az időnek számtalan dimenziója létezik, érthetőek a váltakozó, ugráló idősíkok, ahogy vissza-visszatérnek helyszínek, és vele együtt a sámán egyes emlékei is.
Szerkeszd te is a! Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! Karamakate, a nagyhatalmú amazóniai sámán, törzsének utolsó képviselője a világtól elvonultan, a dzsungel mélyén él. A magány évtizedei chullachaqui-vá változtatták, olyan emberré, aki emlékek és érzelmek nélküli üres kéregként létezik. Életét azonban felrázza egy amerikai etnobotanikus érkezése, aki a Yakrunát, a szent varázsnövényt keresi, amely megtanít álmodni. Együtt indulnak Amazónia szívébe, és utazásuk során a múlt, a jelen és a jövő egybeolvad, Karamakate pedig lassan visszanyeri elveszett emlékeit.
A történet a sámán és a két megszállott fehér ember road movie-ján túl a kolumbiai rendező kezében az őstermészet és a globalizáció örökös küzdelméről szóló gigantikus parabolává nemesül. A film egy őslakos szemével láttatja a gyarmatosítás groteszkségét, a hittérítés bornírtságát, és egy valódi ayahuasca-szeánsz után nekünk szegezi a kérdést: vajon elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy örökségünket ne játsszuk ki mohó anyagi érdekeknek?