A Netflix év végi dobása volt a nagyon szerethető A két pápa című film, ami azt a valós alapokon nyugvó történetet meséli el, hogy hogyan győzhette meg XVI. Benedek a pápaságtól ódzkodó Ferenc pápát (illetve akkor még Jorge Bergogliót), hogy vegye át tőle a feladatot. A filmet négy országban, rengeteg külső helyszínen és stúdióban is forgatták, a több évtizedet felölelő történetet pedig sokszor archív, sokszor álarchív és CGI-jelenetekkel színesítették. De volt egy Vatikánban játszódó jelenet, ami különösen meglepő volt a filmben, mégpedig ez: Hatalmas, pompás barokk lépcsőház, simán elhisszük róla, hogy ez a Vatikán – de persze nem az, a pápai palota főlépcsőháza egész másként néz ki. A helyszín azonban máshonnan is ismerős lehet – például a 2017-ben megjelent Star Wars Battlefront 2 című játékból. Ott ez a helyszín a Naboo bolygó tróntermét alakította, ahol droidokat, Jediket és Sith-lovagokat is apríthattunk akár 39 másik játékossal együtt: Persze ennek a helyszínnek volt már hagyománya a Csillagok háborúja mitológiájában, mert a Baljós árnyakban és A klónok támadásában is szerepelt a Naboo bolygó királyi palotájaként.
Mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ahogyan Bergoglio fogalmaz: "A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell. " A darab a két pápa elképzelt teológiai vitáit mutatja be. A mű elmélkedésre késztet, és mer humoros is lenni. Bemutató: 2020. szeptember 22.
Bergoglio bíboros karizmatikus, életvidám argentin, szerény. A konzervatív Benedek Mozartot játszik, a progresszív Bergoglio ABBA-ra táncol. Előbbi semmilyen sportért nem rajong, utóbbi nagy focirajongó. Anthony McCarten darabja a lelkiismeret-krízis drámája. Mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ahogyan Bergoglio fogalmaz: "A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell. " A darab a két pápa elképzelt teológiai vitáit mutatja be. A mű elmélkedésre késztet, és mer humoros is lenni. Szereplők: Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna. Díszlettervező: Enyvvári Péter. Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta. Dramaturg: Vecsei H. Miklós. Fordító: Makai Luca. Rendezőasszisztens: Horváth Viktória. Rendező: Vecsei H. Miklós.
Benedek egyetlen felvonásra szabott darabban eljátszhatatlan, sokaságú jellemvonásait. Mondják néhányan… azt, hogy… néha kicsit rideg. És hogy nem karizmatikus. Egy csiga, aki a házáról álmodik… és, hogy az egyháznak már szüksége lenne valakire, aki fiatal, életerős és nem rémül meg az óvszerektől. Főleg Afrikában. A HIV miatt. És a válásokat is. Aztán az abortusz kérdés, a pénzmosás a vatikáni bankban. Hogy a saját komornyikja ellopta az iratait és odaadta a szennylapoknak. És sokat beszélnek arról, amit az Iszlám felemelkedéséről mondott, Szentatyám. És a pedofil ügyek, azok az undorító papok, akik beárnyékolják az egész… (szövegtömörítés a cikk szerzőjétől). A vacsorájához kapja e jellemzést a pápa, s jutalomképpen átengedi Brigittának a sörét. Közben a nővér ócska, kontakthibás tévéjén a Rex-sorozatot néznék, ha a közelgő vihar nem zavargatná az adást. Jó napot! Bergoglio bíboros vagyok. (Köszön a fénybe lépve Lukács Sándor. ) Régen nekem is volt tv-m. Szerettem focit nézni. A tv-nek… antennára van szüksége.
Ma ti tanítsatok engem. Az olyan szép volna. – Azért vagyok itt, hogy elmondjam… nem leszek többé a bíborosotok. Mert… bűnös vagyok. Igen, ez a legpontosabb meghatározás. És ez nem csak egy tetszetős szó vagy irodalmi fogás. Egyszerűen bűnös vagyok. Születésem óta arra törekedtem, hogy a fülem örökké nyitva legyen, és meghalljam a hangját. De túl sokszor kellett csalódnom magamban. És most 75 évesen… azt kell mondjam, lejárt az időm. Vége a szolgálatomnak. Ezért jöttem el hozzátok, hogy ezt elmondjam. Egy pap nem más, mint egy lyukas edény, aki csak annyit tud kérni tőletek, hogy találjátok meg a saját utatokat Istenhez. Békével menjetek majd el innét és maradjatok hozzá közel. " Ő fog elmenni békével Argentínából, s Rómáig meg sem áll. Éppen akkor készülődik a Szentatyához, amikor a Szentatya akarja magához kéretni őt. Talányos koicidencia – a koincidencia szótári jelentése események vagy jelenségek látszólagos ok nélküli együtt előfordulása, illetve egybeesése –: vajon elrendelés-e, vagy megrendelés, hogy találkozzanak?
A mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának legújabb könyve egy korábban példa nélküli hatalomátvételről, a világ legerősebb vallási intézményéről és két nagyon különböző férfiról szól – akik történetesen mindketten a Vatikánban élnek. 2013 februárjában az őskonzervatív XVI. Benedek pápa döbbenetes bejelentést tett: benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén. Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki szülővárosában, Buenos Airesben busszal járt a munkahelyére – egy olyan élethez, amelyben egymilliárd híve van?
François Villon Nagy Testamentum című műve 1461-ben keletkezett. Megírása előtt a költő a meungi pincebörtönben raboskodott hónapokon át, meg is betegedett, és megérintette a halál közelségének érzése. Az orléans-i püspök börtönözte be 1460-ban, és kivégzés várt rá (már nem első alkalommal ítélték halálra, de eddig mindig megúszta). Végül most sem akasztották fel, mert az új király, XI. Lajos trónra lépésekor általános amnesztiát hirdetett: országos körútján mindenhol kegyelmet adott az elítélteknek, így Villon is megmenekült a haláltól és kiszabadult börtönéből. Visszatért Párizsba, s ekkor alkotta meg főművét, a Nagy Testamentum ot. Az utókor ezt a művét tartja a legjelentősebb alkotásának. Valójában a Kis Testamentum ként ismert Hagyaték című művét bővítette ki és írta újra, más elvek szerint dolgozva fel ugyanazt a témát. Tehát ismét egy lelki-szellemi hagyatékról van szó, melyet az élete végéről visszanézve állít össze a költemény lírai énje. A Nagy Testamentum, azaz végrendelete megírására nem a szerelem késztette Villont, hanem a betegség, melyet a börtönben szerzett.
Ennek megfelelően a hangneme is változatos: ironikus, szatirikus, drámai, ünnepélyes, patetikus stb. Hol kedves csúfolódás, hol goromba humor, hol nyers szókimondás jellemzi. A Nagy Testamentum cím e végrendelkezést, számadást jelent. Témája. A halál közelségét, fenyegetését érző Villon a saját züllött, elrontott, hányatott életéről számol be, hagyatékait veszi számba. Tehát összefoglaló jellegű műről van szó, melyből egy számkivetett, nélkülöző, a törvény őrei által üldözött párizsi csavargó alakja bontakozik ki, akiről persze tudjuk, hogy a középkori világirodalom egyik legnagyobb költője volt. Egy olyan beteg és nincstelen ember részéről, mint ő, a végrendeletírás inkább paródiának tekinthető: egy gunyoros fricska volt a világnak, hiszen Villonnak nemigen volt miről végrendelkeznie. Művében alapvetően a középkori ember életérzését közvetíti, sok filozófiai gondolattal, elmélkedéssel, de önmagáról való véleménye, lelki válsága is kirajzolódik. Keserű vallomásának fő témái a szegénység, a szerelem, a társadalmi igazságszolgáltatás, az elpazarolt ifjúság, a mulandóság és a halál.
De megvan az az illúzióm, hogy olvastam Villont eredetiben. Részletes értékelés a blogon: 4 hozzászólás Iustitia ♥ >! 2018. február 20., 04:55 Villon a maga módján próbál igazságos lenni és igazságosságot követelni a világtól. Olyan mű ez, mint egy mozaik, a testálás során ismerünk meg embereket, történeteket, amikből a végére összeáll az egész kép. Az eseményekből kibukik a züllés, a romlott élet képe. Bántja az öregedés, hiába fiatal, mégis szeret visszaemlékezni. Egy igazán sajátságos stílust képvisel, a halál borzongató érzését nem akármilyen humorral és íróniával vegyíti. Végrendelkezése is ezt tanúsíthatja, többek közt adományoz szemüveget vakoknak, sóhajt, jégdarabot a folyóból, illetve fűzfavesszőt, nem túl nemes célból. A betétek bele is illenek a műbe, meg nem is. Kicsit olyan érzésem volt, mintha mesélnék és ha egy olyan témához érek, gyorsan rázendítenék egy ahhoz kapcsolódó magyar nótára. A balladák egyébként zseniálisak, már a Faludy-köntösben találkoztam velük régebben. Azok természetesen egy kicsit más vonalat képviseltek, de Vas István fordítása tökéletes.
Mészöly Villonja – a két költőéhez képest – a szélsőséges archaizálás miatt harsányabb, ha nem túlszínezett. Mindhárom fordítás túlstilizálja az eredetit; Villon egyszerűbb, természetesebb, dísztelenebb. A három formahű fordítás Villonja jókedvű kópé, holott az eredeti – bármennyire is bravúrosan játékos és nincs híjával az iróniának – sokkal nyersebb, keserűbb, komorabb. Ráadásul Villon szereti néven nevezni a dolgokat. Jellemző, hogy még a női nemi szervet is nevén nevezi ( sadinet): míg az Szabó Lőrincnél "a szerelem Háza", Vas Istvánnál "a szerelem rejtett virága", Mészöly Dezsőnél pedig "rejtek". A három fordítás szövegértelmezési tévedéseiről, fordítói melléfogásairól itt nem szeretnék részletesen beszélni; [3] de mindhárom munka a maga idejében korszerű, ám immár egy évszázaddal ezelőtti filológiai eredményekre épít. Míg Szabó Lőrinc a bő jegyzetapparátussal ellátott 1927-es Dimier-féle kiadást követi, Vas István a negyvenes években legmegbízhatóbbnak számító, 1923-ban közreadott háromkötetes Thuasne-féle kiadást használta, ahogyan Mészöly Dezső is a Thuasne-kiadást tartotta szem előtt, jóllehet fordításának későbbi átdolgozásakor már André Mary 1962-es kiadású (először 1951-ben közreadott) Villonját vette alapul.
A 17-21. oktáva Diomedes meséje: Diomedes kalóz volt, törvényen kívül élő ember, akit elfogtak és megkötözve a császár elé állítottak. A császár (Nagy Sándor makedón uralkodó) megkérdezi a kalóztól, hogy miért rabolja ki a hajósokat. Kérdésére a kalóz kérdéssel felel: " Mi jogon nevezel kalóznak? / Csak mert egy nagyobbacska csónak / Röpít prédára a vizen? / Kísérne, mint téged, hajóhad, / Hát császár volna a nevem. " Azaz nincs nagy különbség kettejük között: mindketten prédára vadásznak. Csak annyi a különbség, hogy míg a kalóz csak kicsit rabol, addig a császár nagy területeket hódít meg. Ez persze nem mentség a kalóz számára, de ő legalább felvállalja a bűnét, míg a császár nem vállalja fel. A kalóz viselkedése kihívó, annak ellenére, hogy tudja, hogy a császártól függ az élete. A császár azonban megkegyelmez a kalóznak. Villon ezzel a történettel is azt akarja bizonyítani, hogy a szegények nem születtek eleve gonosztevőnek, hanem csak a szükség, a nyomor, sanyarú helyzetük kényszeríti rá őket a bűnre.
Webáruház készítés - A Hely Webáruház© 2012 Minden jog fenntartva.