A szolgáltatás minőségét a könyvvizsgálókra és a könyvvizsgálatra vonatkozó hazai törvényekben és nemzeti/nemzetközi standardokban előírt szakmai követelményrendszer biztosítja. Budapest, 2013. február 10. Dr. Németh Gábor ügyvezető Kalkulus Kft.
A 2008/2009 -es HANSA-Geberit pályázat 1. és 2. helyének nyertese. A 2010 -es BNV LOSZ Trend-szigetének tervező/projektvezetője. A 2010 -es tiszt-újító közgyűlésen a LOSZ tagjai újraválasztották az elnökség tagjaként. 2010 -ben az ő irányításával született újjá a LOSZ honlapja. Számos publikációja jelent meg. Mind a LOSZ honlapjának, mind különböző lakberendező magazinok rendszeres írója. Forrás:
4. A Társaság referencia munkái: A Társaság folyamatos és kiegyensúlyozott tevékenységét az elmúlt években a következőkben felsorolt cégek megbízásai jelentették: Kisrókus 2000 Kft. (ingatlanforgalmazás - ingatlanhasznosítás) VÁLTÓ-4 Libra Rt. (ingatlanforgalmazás - ingatlanhasznosítás) Care For Trans Kft. (szállítmányozás) Linea 2000 Kft. különféle cégei (építőipar, ingatlanbefektetetés) MAFILM vállalatcsoport (filmgyártás, vagyonkezelés) INNOVATEXT Rt. (kutatás-fejlesztés, minőségvizsgálat) CHEMTRADE Kft. (vegyipari kereskedelem) Szőnyegtisztító Kft. (vegyipari szolgáltatás) IZOBAU Kft. (építőipar) FŐTÁV Rt. (tanácsadás) HUNNIA Filmstúdió Kft. (filmgyártás) TOPEX Kft. (irodatechnikai berendezések kereskedelme) Flexibilitas Kft. (adótanácsadás) Orszáczky Kft. (elektronikai alkatrészek kereskedelme) WIENER Stúdió Kft. Dr. németh gábor nőgyógyász. (papír- írószer kereskedelem) BAU-GÉP Kft. (építőipari gépipar és fővállalkozás) Alba Volán Zrt. (közlekedés) Nemzeti Lóverseny Kft. (szerencsejáték) Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft.
Egy múzeumban történt robbantás teljesen megváltoztatja a kis Theo (Oakes Fegley) életét, elveszíti édesanyját, ugyanakkor megismer egy gyönyörű kislányt, aki szintén túléli a merényletet. Theóhoz kerül egy különleges festmény – Carel Fabritius Az aranypinty című alkotása – amelyről azt hiszi a világ, hogy a romok örökre maguk alá temették. A magára maradt kisfiú legnagyobb titkává válik az apró madárka. Egy gazdag család szeretné örökbe fogadni Theót, ám megjelenik rég látott apja (Luke Wilson), és magával viszi a sivatagba. Különc és izgalmas barátra lel Boris (Finn Wolfhard) személyében, aki nagyobb hatással lesz későbbi életére, mint valaha sejtené. A gyerekkori élmények és a már felnőtt fiatalember (Ansel Elgort) tragédia felé sodródó élete párhuzamosan haladnak egymás mellett. A gyermeknek a gyásszal és a hirtelen környezetváltással, a felnőtt Theónak pedig a régiségkereskedőként megingott karrierjével, bizonytalan érzéseivel és titkának súlyával kell szembenéznie. Ez az alkotás közel sem annyira a gyászra koncentrál, mint például a Szólít a szörny című film, inkább a múlt feldolgozása dominál benne.
A felnőtt Theót játszó Ansel Elgort (Nyomd, Bébi, nyomd! ) főként csak szenveleg, Sarah Paulson Theo apja proli barátnőjének szerepében viszont legalább emlékezetesen tud közönséges lenni mind beszédmódban, mind gesztusokban. Olyan ez a film, mintha Az Aranypinty című regény miatt pár éve kis túlzással a művészet halálát vizionáló, elégedetlen irodalmár-kisebbség bosszúja volna: mintha pár évvel a megjelenéskori túlzó felhajtás után ezzel bizonyították volna, hogy valójában egy középszerűnél alig jobb műről van szó. De még ez sem igaz: Az Aranypinty című film képtelen arra, hogy bármiről is állításokat fogalmazzon meg, még az alapmű minőségéről sem. Egyszerűen túl semmilyen hozzá. Úgy fogják elfelejteni, hogy még arra a haragra sem lesz méltó, amit a regény a vadabb könyvkritikusokból kiváltott.
A történet jellegzetessége, hogy nagy hangsúlyt fektet a régi értékek megőrzésére és elmúlásukra: a különleges festmények megóvására a jövő nemzedékeinek számára és az antik bútorok újjávarázsolásának művészetére. A múltba merengés viszont szöges ellentétben áll a gyászfeldolgozás folyamatával. Az elvesztett édesanya álomképe egy letűnt korszakot idéz, amelyre csak az ellopott Az aranypinty emlékeztet. A sivatagban töltött idő nemcsak New Yorkhoz képest kulturális visszaesés, hanem a kisfiú jólneveltsége is alábbhagy: megismerkedik az alkohol és a drogok világával. Felnőtt személyiségében ez a kettősség tükröződik, mert Theo képtelen elengedni az önvádat édesanyja halála kapcsán, és csak ezt az egy kivezető utat ismeri a fájdalomból. Amikor felnőtt élete összeomlik, mert arról, amiben addig hitt és reménykedett, kiderül, hogy nem valósulhat meg, ismét kénytelen visszanyúlni a gyermekkori veszteség feldolgozásához és egy régi baráthoz. Olvasatlanul és kis utánanézéssel meg vagyok róla győződve, hogy Donna Tartt Az aranypinty című regénye nem a lenyűgöző főcselekmény miatt kapott Pulitzer-díjat, hanem az elbeszélésmódja és a karakterek ábrázolása okán.
Csak arról van szó, hogy kevés rendező képes erre, és – újabb hatalmas spoiler – Johny Crowley (Brooklyn, A bűn hálójában) nem tartozik közéjük. Ami nem is csoda, mert ő pont ugyanazt csinálja filmesként, amit Donna Tartt íróként: színvonalas (film)lektűrt készít, amelyben megint csak nem történik semmi egyéb, mint hogy elmesélik a sztorit A-tól Z-ig, gyorsan átrohanva az összes betűn a kettő között, hiszen egy 800 oldalas, cselekménycentrikus regényt még két és fél órában is csak kutyafuttában lehet elmesélni. Márpedig Crowley és Peter Straughan forgatókönyvíró jól láthatóan semmit nem akarnak, csak ezt: rózsaszín szövegkiemelővel megjelölik a regény minden fejezetében a fontosabb sorokat, egymás mögé teszik ezeket, és filmet készítenek belőlük, minimális időbeli csavargatással, de azért annyira persze nem kavarják össze az események sorrendiségét, hogy az bárkit is megzavarjon. Gyenge, mint a pinty IMDB: 6, 3 Metacritic: 40 Rotten Tomatoes: 26% Index: 5/10 Ebben a lóhalálában prezentált rohanásban csak a melodrámának marad hely, de abból is a legízléstelenebbnek: az ember alkoholmérgezést kapna, ha végigjátszaná azt az ivós játékot Az Aranypinty közben, hogy inni kell, ha valamelyik szereplőnek végigfolyik egy könnycsepp az arcán megindultságában vagy bánatában, vagy – és ez a leggyakoribb – bánatos meghatottságában.