1956. okt. 24-től november 12-ig ismét minszterelnök a szovjet csapatok magyarországi megszállásig (1956. nov. ) Miniszterelnöksége alatt megszűnt az egypártrendszer Mo. -on, visszaállt a 45-ös szabad választások alapján alakított demokratikus koalíciós rendszer, ami 1947-ben megszűnt. Az ő miniszterelnökségéhez fűződik, hogy a kormány Mo. -ot semlegesnek nyilvánította (1956. 2. ) A Kádár-kormány bíróság elé állította. Halálra ítélték és kivégezték (1958. június 16. ) – Kivégzésének 30. évfordulóján 1988. június 16-án Nagy Imre emlékművet avattak Párizsban a P č re Lachaise temetőben. 1989. június 16-a óta ezen a napon emlékezik Mo. Nagy Imrére és a szabadságharc többi résztvevőjére. – M. Agrárproblémák (Bp., 1949); Egy évtized I–II., (Bp., 1956); Vitairatok és beszédek (1955-1956), Adalékok az újabbkori magyar történelemhez (Magyar Füzetek, Párizs, 1986). – Irod. : Molnár Miklós – Nagy László: Két világ közt (Nagy Imre útja) (Brüsszel, 1963); Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon (Bp., 1967); Gosztonyi Péter: A magyar forradalom története (München, 1981); Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (München 1983); Gyurkó László: 1956 (Bp., 1987); Ember Judit: Menedék-jog 1956.
2018. 06. 14. 1956. június 7-én közel száz ember köszöntötte otthonában a 60. születésnapját ünneplő Nagy Imrét. A volt és leendő miniszterelnök életéből ekkor még két év és kilenc nap volt hátra, de utolsó hónapjai már teljes magányban teltek. A pasaréti Orsó utcai villában jelenlévő hírességek közül senki nem tudta azt, hogy két évvel később, 1958. június 9-én a Gyorskocsi utcai Gyűjtőfogházban dr. Vida Ferenc bíró meg fogja nyitni Nagy Imre és társai büntetőperét. A tárgyalásról a korabeli sajtó nem számolhatott be, csak a kivégzés utáni napon, 1958. június 17-én jelent meg az "Igazságügyminisztérium (sic! ) közleménye a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntető eljárásról". "Ezek kivégeznek engem" – Nagy Imre ezt már 1956. november 4-én reggel tudta, amikor ezekkel a szavakkal reagált a Kádár-kormány megalakulását közlő rádióhírre. Pedig ekkor – látszólag – még biztonságban volt, mert a Parlamentből közvetlenül a szovjet tankok megérkezése előtt családtagjaival és munkatársaival a jugoszláv nagykövetségre menekült.
A szakember rávilágított, hogy a Nagy Imre-perről leválasztott Szilágyi József-per volt az egyetlen, amelynek során a jogász vádlott Kádár János 1956-os szerepét is szóba hozta, illetve megkérdőjelezte a Vida Ferenc által vezetett bíróság legitimitását. A szociológus kitért arra, hogy Kádár Jánosnak 1957 elejéig nem volt tényleges hatalma, ekkor Szerov és Konyev marsall volt Magyarország tényleges irányítója, a megyék élén pedig szovjet katonai kormányzók álltak. Ugyanígy a magyar munkáspártot és annak legfőbb vezetését szovjet küldöttek, emisszionáriusok - Malenkov és Szuszlov - irányították, ám a pert befolyásoló intézkedéseket nem tettek. Hanák Gábor történész arról beszélt, hogy a Nagy Imre-per korábbi bírója, Radó Zoltán még 1958. február 6-án, a tárgyalások második napján sem tudott arról, hogy leváltják erről a tisztségéről és a pert elhalasztják. Szilágyi Józsefnek pedig azért kellett meghalnia, mert a február 6-án elrendelt pótnyomozás ellen tiltakozott, nem ismerte el annak jogosságát.
1916-ban géppuskás őrvezetővé léptették elő. Galíciában orosz fogságba esett, ahol hamar megtalálta az utat a bolsevikokhoz: 1918 márciusában belépett a Vörös Gárdába, három hónappal később pedig Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártjába. Edvard Radzinszkij író Az utolsó cár című könyvében azt írta Nagyról, hogy a "legenda szerint" részt vett II. Miklós és családja 1918-as jekatyerinburgi kivégzésében. Charles Gati amerikai történész ezt azonban kategorikusan cáfolja; mint írja, személyesen beszélt Radzinszkijjal, aki nem tudta megjelölni, milyen forrásból származik az értesülése. Gati szerint a jekatyerinburgi szerepvállalást Moszkvában találták ki 1956 után. Bizonyíték mindenesetre sem erre, sem Radzinszkij állítására nincs. Rainer M. János történész szerint viszont Nagy Imre 1918-ban a Bajkál-tó déli részén, a mongol határtól 250 kilométerre fekvő, Jekatyerinburgtól 2800 kilométerre keletre található Irkutszkban bukkant föl pártmunkásként. Hogy ez konkrétan mit is takar, arról semmit nem tudni.
A kiváló történész emlékét Társaságunk tisztelettel ápolja.