A nagy francia forradalom - Manfred, A. A szovjet történész, a Három portré és a Napóleon Bonaparte szerzőjének, A. Z. Manfred könyvében minden a francia forradalommal kapcsolatos munkáját megtaláljuk. Különösen nagy figyelmet fordított a jakobinus korszakra, a 18. századi forradalmárokra, Robespierre-re és Marat-ra. Fordítók: Siklósi Mihály Borító tervezők: Gózon Lajos Kiadó: Gondolat Kiadó Kiadás éve: 1958 Kiadás helye: Budapest Kiadás: 3200 Nyomda: Franklin-nyomda Kötés típusa:: félvászon Terjedelem: 255 oldal Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 15. 00cm, Magasság: 20. 50cm Súly: 0. 30kg Állapot: Jó Megjegyzés: Táblái kopottasak. Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot.
A Nagy Francia Forradalom és Napoleon Szerző Adorján Andor, Seress László, Zilahi Kiss Béla (szerk. Borovszky Samu) Első kiadásának időpontja 1911 Nyelv magyar Témakör egyetemes történelem Műfaj népszerű–ismeretterjesztő munka Részei 5 kötet Kiadás Magyar kiadás Országos Monográfia Társaság, Budapest A Nagy Francia Forradalom és Napoleon egy 20. század elején megjelent népszerű–ismeretterjesztő történelmi szintézis, bizonyos szempontból egy kisebb könyvsorozat. Jellemzői [ szerkesztés] A Nagy Francia Forradalom és Napoleon egyike volt a 20. század elején megjelent nagy irodalmi vállalkozásoknak. A mű a körülbelül az 1710-es évek ( XIV. Lajos francia király halála) [1] és a Bonaparte Napóleon halála (1821) közötti időszak francia történelmét dolgozta fel népszerű–ismeretterjesztő stílusban. A nagy művet több író készítette el ( Adorján Andor, Seress László, Zilahi Kiss Béla), terjedelme 5 nagy alakú (25 x 34 cm) kötet, illetve 1466 nyomtatott oldal. [2] A szerkesztői feladatokat az ismert történész, Borovszky Samu látta el, bevezető tanulmányt pedig Pekár Gyula szépíró–újságíró írt a mű elejére.
A Nagy Francia Forradalom nagysága nem abban van, amit véghezvitt, hanem abban, amit gondolt, és ami volt. Működése főképp romboló volt. Sok dolgot előkészített, de semminek sem rakta le az alapját. Még Napóleon konstruktív tevékenysége is csak egy félkész házat épített, amelyben megpihenhettek 1789. ideái, amíg nem áll készen a világ, hogy jobban megértse, valóban végrehajtsa őket. Maguk az ideák nem voltak újak; léteztek a Kereszténységben, és a Kereszténység előtt a Buddhizmusban; de 1789-ben először váltak ki az Egyházból és a Könyvből, és megkísérelték újjáalakítani az államhatalmat és a társadalmat. Sikertelen kísérlet volt, de még a kudarc is átalakította Európa képét. És ez a következmény elsősorban annak az erőnek, lelkesedésnek, őszinteségnek volt köszönhető, amellyel az emberek rávetették magukat az ideára, és annak az alaposságnak, amellyel megkísérelték alkalmazni. A kudarc oka a tudás elégtelensége volt, a képzelet mértéktelensége. Az alapvető eszmék, a mintaképek, a bevezetendő dolgok ismertek voltak; de az elképzelésekről a gyakorlatban semmilyen tapasztalat nem állt rendelkezésre.
Apja (egy szerb ortodox pátriárka által hazánkba telepített albán családból származott) nyugalmazott kapitány volt. Előbb a pesti piaristáknál tanult, majd belépett a ferencesek rendjébe: Baján letette a fogadalmat, szerzetesként a Domonkos nevet kapta. A bölcseleti tanulmányokat ugyanott, a teológiát Budán végezte. Időközben áldozópappá szentelték, majd a bölcselet és mennyiségtan tanára lett a buda-vízivárosi kolostorban. Sok nyelven kitűnően beszélt-írt. 1781 júliusában tábori lelkészi állást fogadott el Bukovinában és távozásra engedélyt se kérve, augusztusban Csernovicba ment. Itt ismerkedett meg gróf Potocky Ignác lengyel főúrral, akinek kíséretében beutazta Európa nagy részét és 1782-ben vele ment Lembergbe, ahol két évig magántanítással foglalkozott. Ezt követték a hessen-homburgi, müncheni, stockholmi és szentpétervári akadémiák. 1788-ban a bécsi, 1791-ben a pesti egyetem fizikai tanszékére pályázott, de sikertelenül. 1791-ben bemutatták Gotthardi Ferencnek, II. Lipót titkosrendőrsége főnökének.
1939–1942. → elektronikus elérhetőség: Arcanum adatbázisa
Egészen addig az európai társadalmat nem a szabadság hatotta át, hanem a leigázottság és az elnyomás; nem az egyenlőség, hanem az egyenlőtlenség; nem a testvériség, hanem az önző erő és erőszak. A világ nem állt készen, és még most sem áll készen a teljes körű alkalmazásra. Ez az emberiség célja, és mi még messze vagyunk a céltól. Viszont elérkezett az idő egy megközelítés megpróbálására. És az első szükséglet a testvériség fegyelme, a testvériség megszervezése; mert a testvéri együttérzés szelleme és viselkedésmódja nélkül sem a szabadság, sem az egyenlőség nem maradhat fenn csak egy rövid időszakra. A franciák nem tudtak erről a gyakorlati alapelvről; a szabadságot tették meg az alapeszmének, a testvériséget felépítménynek – a háromszöget a csúcsára alapozták. Mert a képzeletükben a görög és római dominancia következtében teljesen áthatotta őket a szabadság eszméje, és csak formálisan tették magukévá a testvériség keresztény és ázsiai alapelvét. A saját tudásuknak megfelelően építkeztek, de a háromszöget meg kell először fordítani, hogy véglegesen megálljon.
Tompa Andrea Márai-, és Libri-díjas író a magyar vallomásos széppróza-irodalom folytatója, egy olyan epikai hagyományé, melynek a beszédmódja közvetlen, áradó, a történetek mögöttesének feltárására vállalkozik, miközben a témával, a tanult nyelvekkel és az anyanyelvvel való kapcsolatát folyamatosan keresi és újradefiniálja. Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről Bethlen Miklós Emlékiratai és Rákóczi Vallomásai mellett Bethlen Kata Önéletírása a távoli előzménye ennek az epikának, melynek első regénye modern korrajz a 80-as évektől a romániai forradalomig Kolozsvárról és az "erdélyiségˮ-ről: nemzedéki körkép, benne egy fiatal lány saját történetével. A hóhér háza (Kalligram Kiadó, 2010; második, javított kiadás: Libri Kiadó, 2015) a romániai diktatúrában eszmélkedő, értelmiségi családban felnövekvő és saját szellemi útján elinduló nőalak nevelődési regénye, a címben megjelölt hellyel is utalva a félelem titokzatos légkörére. A négyféle munkát vállaló anya és a folyamatosan disszidáló nemzedéktársak alakján keresztül a Ceaușescu-rendszer kisvárosi lakóinak létharca tárul az olvasó elé, melyben a fő szólam a túlélésé, az ennek kettős (anyagi és lélektani) értelemben megfelelni kényszerülő – ezért korán felnőtté érő – lányalakkal.
2010. október 16., 15:46 0 hozzászólás. A Magyarországon és itthon is kiváló kritikákkal elismert, Történetek az Aranykorból alcímet viselő, A hóhér háza című könyv nem dokumentumregény, hanem fikció, annak ellenére, hogy a helyszín, ahol az egyes szám harmadik személyben mesélő főszereplő, a meg nem nevezett fiatal "lány" és családja él, nagyon is valóságos. A szerző, Tompa Andrea az irodalom- és színházrajongó, érzékeny fiatal lány szemével látja és láttatja, a Ceaușescu korszak, a rossz emlékű, hírhedt Aranykorszak kincses városának, Kolozsvárnak és az ott élő embereknek a két évtizeddel ezelőtti mindennapjait. A Kolozsvár regényeként is aposztrofált könyv, ha nem is anatómiai pontosságú, de kiválóan megrajzolt korrajza a mára már történelemmé "szelídült" kóros érának, a diktatúra éveinek, amelyben a fiatal főszereplő megpróbálja saját helyét meglelni. A sötét és deprimáló téma ellenére a könyv hangulata mégsem komor. A szerző érdeme, hogy kiváló mércével adagolja a humort (ezt a közkívánatra felolvasott Nigéria című, vidámnak aposztrofált fejezet frappánsan illusztrálta), elkerülve annak bagatellizáló minőségét.
Tompa Andrea számára kamaszkorában az írás olyan játszótér volt, ahol szabad lehetett. És ahol a fájdalomnak utat adhatott. Aztán évtizedek alatt ez a játszótér olyan univerzummá nőtt, amibe immár belefér négy nagyregény és bennük három nemzedék története – történelmi és személyes traumáikkal, fájdalmaikkal és örömeikkel. Ebben az epizódban tehát a kortárs magyar prózairodalom egyik legizgalmasabb alkotójával, Tompa Andreával beszélgetek egy nehéz örökségről, Oroszország összeomlásáról és a maratonról, amit nem szégyen a harmincadik kilométernél feladni. Tompa Andrea Kolozsváron született 1971-ben, meghatározó élménye az 1989-es romániai forradalom, 1990-től Budapesten él. Az ELTE Bölcsészkarán orosz szakon végzett, és hosszú ideig magas színvonalon művelt színikritikáiról, színháztudományi írásairól volt ismert. Első regénye csak 2010-ben jelent meg, amit aztán másik három nagyregény követett. Munkásságát rangos magyar díjakkal is elismerték, és az interjú rögzítése után pár nappal érkezett a hír: Tompa Andrea Omerta című regényének német fordítása a németországi nemzetközi irodalmi díj rövid listáján van (ez a jelölés már önmagában is óriási siker).
"A 20. század nyolcvanas éveinek, kolozsvári hétköznapoknak a krónikája ez a regény. S már csak azért sem lehet vidéki, csupán egy szűk területre érvényes vallomás az életről, mert a kételymentes, a gondolkodást kerülő alávetettség kemény bírálata, fájdalmas és szellemes és roppant természetes kritika. Ez a kritikai szellem, ez a lázadás a beletörődés ellen, a megalázó és ekként elfogadott lét ellen állandó, egyetemes emberi törekvés, az, ami az emberben a legjobb" - mondta a regényről Szilágy Júlia 2010-ben a kolozsvári könyvbemutatón. "Nagymi, most teherautók jönnek, és cukrot hoznak meg lisztet és olajat és gyógyszereket, kinyíltak a határok, és szabadság van, érted?, mire nagymama ingerülten válaszolta, Tudom én, de a lány szelíden folytatta, hogy Nagymi, most új világ jön, érted?, mire a nagymama szelídebben mondta, már annyiszor volt új világ"