Puzzle | Szabadkígyós, a Wenckheim-kastély |
E kedvezőtlen adottsága miatt fokozatosan csökkent az állomás személyforgalma, aminek következtében 2009. december 13. óta nem állnak meg a személyvonatok. Története [ szerkesztés] Szabadkígyós (Kígyós) és környéke már a honfoglalás után is lakott hely volt. Nevét az oklevelek 1398 -ban említették először Kégyós néven. Az egykor Zaránd vármegyéhez tartozó települést 1512 -ben csatolták Békés vármegyéhez. Kígyós a török időkben majdnem teljesen elnéptelenedett. Új földesura báró Harruckern a megfogyatkozott népességű települést magyar, szlovák és német telepesekkel népesítette újra. A 18. Történelmi kastélyt adtak át Békés megyében. század végén a falu a környező településekkel együtt a Wenckheim család birtoka lett. Közélete [ szerkesztés] Polgármesterei [ szerkesztés] 1990–1994: Id. Filó János (független) [3] 1994–1998: Hocz István ( MSZP - Munkáspárt) [4] 1998–2002: Balogh József ( Fidesz) [5] 2002–2006: Balogh József ( Fidesz) [6] 2006–2010: Balogh József ( Fidesz) [7] 2010–2014: Balogh József ( Fidesz) [8] 2014–2019: Balogh József ( Fidesz) [9] 2019-től: Balogh József ( Fidesz - KDNP) [1] 1990-1994 1994-1998 1998-2002 2002-2006 2006-2010 2010-2014 2014-2019 2019- Filó János Hocz István Balogh József – MSZP-Munkáspárt Fidesz Önkormányzati választások [ szerkesztés] 1990 őszén Filó Jánost választották polgármesterré.
Virág Zsolt A rezidenciát a kor legmodernebb technikai vívmányaival szerelték fel, a már említett gőzgép a toronyba pumpálta fel a vizet, és onnan került a vasból készült csővezetékbe, amely nemcsak a kastély szobáit, hanem a parkot és az istállót is ellátta vízzel. A kastély körül egykor gázlámpák világítottak, a világítógázt az ún. "gázházban" fejlesztették. A kastély kiterjedt angolparkjának a kialakítása a rezidencia építésével egyidejűleg megkezdődött. Wenckheim-kastély szabadkígyós. Az épület főhomlokzata (déli homlokzata) előtt francia barokk kertet alakítottak ki ("pleasure ground"), amelyben ma is láthatók a nyírott bukszus sövények és a nyírott tiszafák. A franciakertbe a kastély szintjéről széles díszlépcső vezet le, a közepén szökőkút-medence látható. Itt vették fel Sándor Pál rendezésében a Szeressétek Odor Emíliát című filmet A kastélytól távolabb angol tájképi kertet alakítottak ki. A park 44 katasztrális holdas területének nagyobb részét eredetileg – főként tölgyekből és platánokból álló – erdő borította, ebből alakították ki az angolparkot.
A kígyó ölelése cselekménye három, egymásba kapcsolódó területet vizsgál meg: az egyén, a történelem és a spiritualitás dimenzióját. A legkülső, egyéni-személyes burkot létező, ismert személyek útinaplója inspirálta: egy német és egy amerikai akadémikus (Theodor Koch-Grünberg tübingeni néprajzkutató és Richard Evans Schultes harvardi etnobotanikus) két idősíkon játszódó amazonasi túráját váltogatva kísérhetjük figyelemmel előbb az 1900-as évek elejéről, majd pedig az 1940-es évekből. Mindketten közel ugyanazt az utat járják be egy helyi sámán, Karamakate vezetésével, aki segít nekik felkutatni egy ritka hallucinogén növényt ( yakruna) – a német tudós esetében ez egy halálos lefolyású betegségre szolgálhat gyógyírként, míg az amerikai szakember kutatási célból kívánja megszerezni az őslakosok által nagyrabecsült, szakrális növényt. A kígyó ölelése - A Hetedik Sor Közepe. A történelmi sík a gyarmatosítás hatásaira fókuszál: a népirtás, a kizsákmányolás és a kulturális vandalizmus képezi a kulisszáját a három főszereplő fáradságos odüsszeiájának.
A legbelső, spirituális dimenzió alkotja a film igazi lényegét és itt kerülnek megfogalmazásra a leginkább lesújtó ítéletek. A kígyó ölelése online. A hübrisszel terhelt, spirituális gyermekkorban megrekedt nyugati tudósok számára az út tétje személyes, egyéni jellegű (gyógyulás, kutatás), a sámán azonban kozmikus felelősséget vállal magára, ugyanis ő az emlékezés aktusával a lét primordiális egységét igyekszik helyreállítani. Karamakate a saját elmondása szerint elfelejtett emlékezni (üres porhüvellyé, chullachaqui -vé vált): elvesztette azt az ősi, időtlen metafizikai tudást, amit a nyugati utazópartnerei nemhogy realizálni, de még csak intellektuálisan megragadni sem képesek (helyette inkább tragikomikus módon ragaszkodnak a tárgyaikhoz). Ezt az ontikus felejtést, az éberség teljes hiányát jelképezi az a tény is, hogy a kolumbiai rendező egy fekete-fehér mozit forgatott az Amazonas folyót körülölelő színpompás őstermészetről. A kígyó ölelésé nek legsúlyosabb állítása mégis az, hogy a modern nyugati embert nem lehet beavatni, mert annyira messzire sodródott a forrástól, vagyis saját Önvalójától.
A kígyó ölelése világa ugyanis rendelkezik egy lenyűgöző, szuggesztív atmoszférával, és ennek valamennyire része, hogy utazóinkkal együtt legtöbbször mi is alig értjük, milyen szituációkba csöppenünk a folyó partjára lépve, egyetlen útmutatásunk pedig egy magányos indián, aki talán még azt sem tudja, merre van az úticélunk. Ebbe az alaphangulatba belehelyezkedve Guerra nem tud olyan bizarr jelenetet komponálni, amely ne lenne magával ragadó, és amely kilógna a képből, ahogyan módszeresen rajzolja meg Amazónia mikrokozmoszának újabb és újabb szeleteit. ORIGO CÍMKÉK - A kígyó ölelése. Azonban a színek mintha nemcsak a képből, hanem magából az élményből is eltűntek volna. A kígyó ölelése egyszerre lavíroz egy már-már természetfilmszerű stílus és egy képileg némileg megfoghatatlan belső utazás hallucinatív lenyomata között, de két (egymától alaposan távol tartott) idősíkjából összeszövődő története, kimért kameramozgásai egy olyasfajta mechanikusságot sugároznak magukból, mintha Ciro Guerra sosem döntötte volna el 100%-ig, mit akar kihozni a koncepciójából, és az idő nagy részében csak úszott az árral.
Christina Gallego producer szerint olyan élmény volt ez számukra, mintha évtizedeket utaztak volna vissza az időben addig a korig, amelyet ábrázolni szerettek volna. Elmondása szerint összpontosított és alázatos munkára volt szükség ahhoz, hogy összesen 8000 kg súlyt mozgassanak meg a forgatás ideje alatt. Az alaptörténet igaz eseményeken, pontosabban dokumentumokon, két utazó Theodor Koch-Grunberg és Richard Evan Schultes naplóján alapszik. A két kutató két különböző idősíkban találkozik ugyanazon indián sámánnal, aki törzsének utolsó, élő tagja. Ő lesz a filmben mindkét fehér ember útitársa és egyben spirituális tanítója is. A kígyó ölelése – Budapesti Távmozi. A film Koch -Grunberg történetével kezdődik, aki maláriától szenvedve, legyengülten érkezik meg a dzsungelbe indián társával, Manducával, akit maga a kutató emelt ki a rabszolgasorból. A mindkét kultúrát ismerő, de egyikben sem igazán otthonosan mozgó indián segítséget kér az akkor még ereje teljében lévő, fiatal Karamakate-től, aki eleinte nem akar foglalkozni egy fehér emberrel, az indiánból "fehérré vált" Manducával szemben pedig mély ellenszenvvel viseltetik.
Miközben a modern tudomány eszközeivel felvértezve, azokban vakon megbízva mindenhatónak képzeljük magukat, egyedül, magányosan egy percet nem maradnánk életben, mert teljesen elvesztettük érzékeinket és kapcsolatunkat a természettel. Az itt élők bölcsességével, a rohanó világnak teljesen ellentmondó csendes szemlélődéssel semmi nem érhet fel. A két világ találkozása – kevés kivételtől eltekintve – a fehér ember részéről soha nem a másik megismerésére irányul. Mikor az indián törzsfőnök elcseni az iránytűt, a tudós azzal érvvel, hogy azt használva a törzs tagjai el fogják veszíteni azt a képességüket, a szél és a csillagok alapján történő tájékozódást. Talán nekünk nem jár ez a tudás, nem jár a fejlődés? – kérdez vissza a törzsfőnök. A két kultúra keveredése, a vallások félremagyarázása és a növényekből kinyert drogok öncélú felhasználása csak zűrzavart szül. Ezt legjobban talán az a jelenet érzékelteti, melyben az egykori, azóta magára hagyott misszióhoz térnek vissza, ahol egy önjelölt hippi Jézus a Szentírás tanait és a helyi hiedelmeket vegyítve – szó szerint is kábítja – híveit, akiket még gyerekként a papok szakítottak el népüktől.