A TaxiBot névre keresztelt technológiának köszönhetően az induló repülőgépek hajtóműindítás nélkül gurulhatnak a termináloktól a futópályák várópontjának közelébe, jelentősen csökkentve a gépek által okozott zajterhelést, légszennyezést és nem utolsó sorban az üzemanyag-fogyasztást. Megnéztük és ki is próbáltuk a TaxiBot működését.
Így nem kell lelkiismeret-furdalást érezned, ha repülővel mész a bolgár tengerpartra és nem autóval, kettesben a házaspároddal. (Persze vannak egyéb tényezők, mint zajterhelés és egyebek, valamint a fogyasztás is nyilván nem lineáris a fel és leszállás miatt, de ilyen messze nem akarok menni. S ezek az adatok csak normál esetben érvényesek, nem a mostani vírusos időszakban, amikor üresek a repülők. Repülőgép üzemanyag fogyasztás angolul. )
Felkerestem, és kissé zaklatottan vontam kérdőre, miért nem szabadul meg a vadállat férjétől. Borcsa mérgesen utasított el: -- Te ezt nem értheted! Sokáig törtem a fejem, vajon miért nem értem én ezeket a dolgokat? Miért nem érthetem? -- Na, ja! – világosított fel a negyedik barátnőm. -- Azért van ez így, mert az ember társas lény…
Az önszeretet, önbecsülés építésére rengeteg módszer kering, de mi van, amikor egy negatív spirál alján nem látjuk a kapaszkodókat? Ha minden annyira lerombolódott, hogy képtelenek vagyunk meglátni önmagunkban a pozitív dolgokat? Belenézhetünk mindennap a tükörbe és mondhatjuk magunknak, hogy szerethetőek vagyunk, de csak a bizonytalanságot látjuk a tükör túloldalán. Járhatunk hosszas terápiákba, írhatunk listát az érdemeinkről, bevezethetünk kis rituálékat, hogy megünnepeljük sikereinket, hálanaplót vezethetünk… stb., szinte végtelen a lista, csak a kreativitás szab határt neki. Ezek valóban mind nagy segítséget jelentenek, de mi van, ha legbelül megmarad a kétely? Az ember alapvetően társas lény. Rengeteg kutatás foglalkozik az elmagányosodással, a természetes közösségek megszűnésének hatásaival, a körülöttünk lévő emberekre adott válaszreakcióinkkal. A legtöbb önismereti módszer mégis azt sulykolja belénk, hogy csak rajtunk múlik, mennyire szeretjük és becsüljük magunkat. Pedig mindenkinek szüksége van visszajelzésekre, és a mantrák beépülnek, akármilyenek is.
2021. szeptember 25. Komment A Vénusz uralma alatt álló Mérleg jegy legjellemzőbb tulajdonsága a kiegyenlítődés, a harmónia megélése. Legfontosabb szükséglete is a kiegyensúlyozottság, a béke, a boldogság, az élet apró örömei. Boldogságához igényli a vitáktól és túlzott feszültségektől mentes hátteret. A legnagyobb áldozatokat is képes meghozni a béke és a nyugalom érdekében. Ő igazán akkor boldog, ha a mérleg nem billen ki egyik oldalra sem. Ha egy társaságban nézeteltérés, probléma adódik, ő a "jobb kéz", aki egyszerre ad mindenkinek igazat és ő lesz az, aki képes kibékíteni maga körül az embereket. Nem szeret sehova sem állni, inkább marad középen. Emiatt néha olyan, mintha nem lenne határozott véleménye, mintha arra forogna, amerre éppen a Nap süt. Gyakran kétszínűnek is láthatják, pedig csak arról van szó, hogy ő képes meglátni mindenkiben a jót. Nem kötelezi el magát egyik oldal mellett sem, igazi diplomata. Inkább félre áll, vagy túl könnyen beadja a derekát, csak hogy ne keltsen másokban diszharmóniát, ne bántson meg másokat, mert ez áll tőle a legtávolabb.
És ehhez társakra van szükség, hiteles társakra. Nem álarcokra, sebezhetetlenséget maszkírozva rá, hanem felvállalni a megmutatkozást, és ekkor jönni fognak a múlt árnyai, amiktől mindig tartottunk. Nem kell benne ragadva maradni abban a szokásban hogy egyedül kell fejben élni. Egy családi dráma, haláleset, válás, anyagi csőd, kataklizma nem hordható ki "lábon". Nem győzöm hangsúlyozni mekkora butaság ez. Az ember elviszi a fogát, a belét, a törött kezét orvoshoz nyilván, a lelkét ami az összes mögött van meg dugdossa, és várja a csodát, hogy megmentődjön, aztán majd odaát… Persze, a lótúrót. Feneketlen mély az emberi ostobaság, és mérhetetlenül intelligens az elme. Le lehet vedleni a megfelelni akarást, a szégyenkezés billogját, és egyensúlyt találunk és örömöt a létezésben. Aki élve eltemeti magát, és csendben szenved csak biztatni tudom ne tegye. Aki merészkedik kifele, ne hagyja, hogy a dogmákkal, hitrendszerekkel megpakolt zárt elmével "élő" családtagjai, egyéb kapcsolatai visszarántsák.
lehet élni pár nélkül, csak bele kell szokni! volt benne részem, mikor az exemmel szétmentünk. fura volt az eleje, tán még fájt is, nem haaggal váltunk el, és utána is jóba voltunk, sőt, gyakran együtt voltunk, mint két barát.. megszoktam az egyedül élést. új kapcsolat, majd összeköltözés, bevallom töredékesen féltem tőle.. mert megvolt a kis megszokott életem, a magamnak kialakitott rendem.. persze a kicsi fiammal.. :) de győzött az, hogy szeretem:) mikor elutazik pár napra, legutóbb 4-re.. összeomlik bennem a világ, pedig nem elköltözik, csak rokonlátogatásra megy.. de 4x24 óra nélküle, akit szeretek.. szönyű:( Nekem most van elegem a férfiakból. Nem kívánnék egyet se4m magamhoz közel engedni. Ha nem tud valaki szeretni, akkor jobb, ha jó nagy távolságban van tőlem. 4 évig éltem pasik nélkül, barátok és barátnők társaságában. Lehet, h velem van a baj, de nem is nagyon hiányzott. Társas lény az ember az biztos, de hogy foggal körömmel én abból nem kérek! Ezeket a nőket nem tudom és nem is fogom megérteni soha.
Fotó és szöveg: Varju Kata
Mindezeket összevetve újra rá kellett ébrednem, hogy önmagában véve mennyire gyenge is az talán csak mennyire gyenge lett? Talán régen nem volt ennyire szerencsétlen, ennyire esetlen, ha magára maradt? És ha igen, akkor mégis mi történt velünk?