Végül a bűnös nem kerül meg, így a jól bevált kollektív büntetés a csattanó: az egész szobától megvonják a hétvégi hazautazás lehetőségét, nem kell tovább nyomozni, kutatni, cizellálni. Számomra a történet ismét a munka világára való felkészülés szempontjából a legfontosabb. Hogyan zsarolhatók emberek az egzisztenciát érintő javak megvonásával; mi számít szabálysértésnek, lehet-e tudni, az milyen szankciót von maga után; hogyan kényszerítik a rendszerben dolgozókat-élőket, hogy feladják egymás iránti szolidaritásukat és esetleg kiszolgáltassák a bűnöst a hatalomnak.
- Kollektív Büntetés Munkahelyen
Kollektív Büntetés Munkahelyen
A skála másik végpontja, amikor a munkáltató csak meginti, figyelmezteti munkavállalóját, hogy az adott magatartástól a jövőben tartózkodjon. A "fegyelmi büntetések" e két végpont között helyezkednek el. Olyan esetekről beszélünk tehát, ahol nem indokolt a munkaviszony megszüntetése, de súlyosabb szankcióra van szükség, mint egy egyszerű figyelmeztetés. A fegyelmi problémák nagyobb része éppen ebbe a kategóriába esik. Nézzünk erre egy példát! Ha a munkavállaló napokon keresztül nem veszi fel a munkát, anélkül, hogy távollétét menthető okkal kimentené, és a munkáltató megkereséseire nem válaszol, úgy munkaviszonya akár rendkívüli felmondással is megszüntethető. Tartalmilag ugyanez a kötelezettség sérül, amikor a munkavállaló csak pár percet késik munkahelyéről. Ilyen esetben az írásos figyelmeztetés is elég lehet. De mi a helyzet akkor, ha a munkavállaló rendszeresen késik, vagy engedély nélkül hamarabb megy haza, esetleg félig fals indokokkal el-eltűnik egy-egy napra? Ezekre az esetekre lehet megfelelő reakció az egyszerű figyelmeztetésnél súlyosabb büntetés.
A nemzeti hatóságok nem törekedtek annak értékelésére, hogy a szóban forgó bejegyzések "lájkolása" alkalmas volt-e arra, hogy a kérelmező munkahelyén kedvezőtlen reakciót váltsanak ki, tekintettel a bejegyzések tartalmára, arra a szakmai és társadalmi környezetre amelyben azok elhangzottak, valamint azok lehetséges hatására. Az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy jelen ügyben a kérelmező elbocsátásának indokolása nem tekinthető sem relevánsnak sem elégségesnek, így nem is lehet azt állítani, hogy a nemzeti bíróságok az Egyezmény 10. cikkében foglalt eljárási elvekkel összhangban lévő normákat alkalmazták volna, vagy hogy határozataikat a releváns tények elfogadható értékelésére alapozták volna. A kérelmezővel szemben alkalmazott szankció súlyosságát illetően az EJEB megjegyezte, hogy a fegyelmi bizottság – amelynek határozatát a nemzeti bíróságok jóváhagyták – a kollektív szerződésben előírt leghátrányosabb jogkövetkezményt alkalmazta, azaz a munkaszerződés azonnali hatályú, végkielégítésre nem jogosító megszüntetését.