A "Szabadság, szerelem... - Petőfi Sándor költeményei, irodalomóra általános iskolásoknak" c. albumon hallható. Kiadó: Zeneker Kft. A PUSZTA, TÉLEN Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson... Igy sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
Petőfi Sándor: A Puszta, télen - YouTube
Petőfi Sándor: A puszta, télen by Ildikó Sölétormosné Szalai
Életrajz Petőfi a romantika korában élt és alkotott. 1823. január 1-én született Kiskőrösön. Anyja Hrúz Mária, apja Petrovics István. Nagyon fiatalon szinte gyerekként beáll segédtanítónak és vándorszínésznek, hogy segítse családja anyagi helyzetét. Írói-költői pályája az 1840-es években bontakozik ki. Több témában alkotott írt: népies versek, családi líra, tájversek, szerelmi költemények, forradalmi látomásköltészet, elbeszélő költemények. Felesége Szendrey Júlia volt. Petőfi számára a szülőföldje jelentette a legszebb tájat és egy új tájeszményt vezetett be, a romantika vadregényes hegyvidékeivel szemben állítja a síkságot. Az alföld (A vers teljes szövege itt található. ) 1844-ben keletkezett, a vers címe a szülőföldjére utal. Szerkezetét tekintve 12 versszakból áll a vers. Már az első két versszakban ellentét figyelhető meg a hegyvidék és a síkság között. A költő egy pontból kiindulva figyeli az alföldet kintről haladva egyre befelé. Az uralkodó évszak a tavasz és a nyár, ahol a mozgás az élettel teliség figyelhető meg mind az emberek, mind az állatok körében.
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak, Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja feléjök a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat. Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velök birkozni szemközt jő. Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek, A rónára halvány ködök telepűlnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló... Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér a szeme a tulsó határra, Leesik fejéről véres koronája. Pest, 1848. január Uploaded by P. T. Source of the quotation Pusta, zimi (Croatian) Tek sad je zaista pusta ova pusta! Јеr je novembar loš i rasipan gazda: Što proleće i leto Sakupe sa brazda To jesen proćerda lako i bez traga, Zima ne zatiče ništa od sveg blaga.
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson... Igy sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak, Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja feléjök a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat.