A magyar kontingens feladata volt a NATO afganisztáni "Resolute Support" missziója keretében taktikai tanácsadási feladatokkal segíteni partner alegységüket, az 5. Afgán Különleges Műveleti Zászlóaljat. A kontingens gerincét adó Különleges Műveleti Csoport (KMCS) a csoportparancsnoki iránymutatásnak megfelelően felkészült a harcászati kiképzések, valamint kihelyezett tanácsadási feladatok végrehajtására. Azonban az élet kezdetben átírta terveiket: az északi régióban számos zászlóalj igyekezett a biztonsági helyzetet megszilárdítani, azonban jelentős veszteségeik megnehezítették helyzetüket, amelyet a létszámhiány tovább súlyosbított. Space engineers gépigény cave. A fiatalok számára sem a rendőrség, sem pedig a hadsereg nem jelent vonzerőt egy olyan országban, ahol a háború már csaknem két évtizede tart. A veszteségek, a személyi állomány hiánya, az alacsony morál olyan ördögi körhöz vezettek, amely során a folyamatos harci alkalmazásban lévő erők csaknem teljes egészében felőrlődtek a végeláthatatlannak tűnő feladatok során.
Az emberanyagban mérhető legnagyobb lökést a szélsőjobbunk 2002 után kapta, mivel a koala akkor azonosította a legnagyobb hangon a hatalomátvételük ellen tiltakozni merészelő akkor még mérsékelt jobboldaliakat a mítikus "fasisztákkal" és ekkor, sodródott át az országot a ballibeknek odalökő tutyimutyi FIDESZ-ben csalódottak tömege a szélsőjobbra. Space engineers gépigény mod. Nincs autochton vetés, reakció van. Mégcsak saját diskurzus sincs, a szélsőjobboldal máig a ballibek diskurzusában foglalja el az ún. "fasiszták" helyét, nincs öndefiníció se, csak ellenállás a joggal gyűlöltel szemben. A társadalmi önvédelem és önkontroll azért nem alakulhatott ki, a szélsőségesekkel szembeni diskurzust a ballibek, különös tekintettel a leghangosabb kis szélsőséges csoportra, az SZDSZ-re, -mert az MSZP csak annyi szerepet játszott ebben, hogy a baloldalt an blokk kimentette a szélsőségesekről szóló diskurzusból- kisajátították és józan önvédelem helyett gátlástalanul jajjveszékelő, bőröndcsomagolós európasegíccses "fasisztáktól" való rettegéssé alakították.
Gyakorlatilag ők ketten viszik a hátukon a sorozatot színészi mesterkurzusukkal, amit mindenféle körítés nélkül is órákig lehetne nézni. De a Botrány brit módra alájuk tesz mindent a díszletektől az operatőri munkáig, ezzel nincs is gond. Hogy miért nem lesz mégsem annyira élvezhető filmélmény, mint az Egy nagyon angolos botrány volt, ahhoz a tónusváltásnak van köze. Stephen Frears – az előző etap rendezője – pontosan ért az intrikák színreviteléhez, így az ő kezében a botrány (ami ugyebár a köznép felháborodásán alapul) természeténél fogva sokkal humorosabb formában nyilvánult. A homoszexuális kapcsolatát tagadó angol pártelnök és gyilkossági pere önmagában leírva is fantasztikusan komikus tud lenni, hát még ha két olyan színész adja azt elő, mint Hugh Grant és Ben Whishaw. Az Egy angolos botrány a szatirikus ábrázolásmód mellett a helyzet drámaiságát és a katarzist is patentebb módon át tudja adni, mint a Botrány brit módra, így sokkal mélyebb hatással tud élni utódjánál. A norvég Anne Sewitsky, az új évad rendezője megmarad az egysíkúbb és unalmasabb ábrázolásnál.
A sorozat címéhez hűen egyébként a tálalás is nagyon angol, bár be kell, hogy valljam, ami egy-két jelenet abszurditását és kivitelezését illeti, nekem néha bevillant a Fargo. És homoszexuális. Az ilyen kapcsolatért a hatvanas évek Nagy-Britanniájában még börtönbüntetés járt. Grant lubickol a szerepben, egyszerre sima modorú úr és számító, alattomos fickó, aki megszabadulna a titkát leleplező egykori szeretőtől. Egy nagyon angol botrány (Fotó: HBO) Hugh Grantről sokat tudunk. London a hazája, katonatiszt apja és tanár anyja már kilencéves korában megkereste neki a legjobb zongoratanárt. Nem Andrew Lloyd Webberen múlt, hogy Hugh-t inkább a művészettörténet érdekelte. Oxfordban anglisztikát tanult, és az egyetemi színkörben fölfedezte magában a színészt. Huszonkét évesen forgatta első filmjét (Privileged). Ezt 1987-ben főszerep követte (Maurice). A világ a Négy esküvő, egy temetés (1994) óta ismeri. A pletykasajtót azóta utálja, hogy 1995-ben világgá röpítette, prostituálttól vett örömöt Hollywoodban egy autóban.
A mellékszereplők, a díszletek és a környezetrajz révén pedig összeáll egy lehangolóan képmutató társadalom képe, amely szavakban a szabad(os)ságot hirdeti, szokásaiban azonban merevebb(nek tűnik), mint száz éve. Tudhattad volna (The Undoing) – Susanne Bier a sikeres skandináv indulás után Hollywood fősodrában találta magát, mostanság pedig úgy tűnik, high concept minisorozatok rendezésében leli örömét. Ezúttal a Warner kérte fel, hogy a Hatalmas kis hazugságok kreátorával, David E. Kelley -vel közösen hozza össze a legújabb thriller-bestseller prémiumfeldolgozását. Az HBO-ra szánt Tudhattad volna minden porcikájával érzékelteti, hogy magas minőségű, exkluzív termék: gigasztárok (Nicole Kidman, Hugh Grant, Donald Sutherland), bőséges költségvetés és fölényes stílusérzék ad egymásnak randevút. Lehetett volna ebből valami igazán különleges, de ahhoz rendesen meg kellett volna írni a forgatókönyvet… A rejtélyekkel övezett, brutális gyilkosság kiderüléséig nagyjából minden rendben is van, az arisztokrata New York-i család boldog életének összeomlását azonban nehéz elhinni Kidman és Grant hiteles lélekrajza nélkül.