Petőfi költészete a forradalom és a szabadságharc idején A pesti forradalom Petőfi jövendölését látszott megvalósítani, s ő az események tevőleges részese kívánt lenni. Nemcsak a Nemzeti dal vált politikaformáló tényezővé, hanem a Dicsőséges nagyurak… (1848. március? ) is, amely éktelen riadalmat keltett a pozsonyi országgyűlésen, kivált azzal az álhírrel kiegészülve, hogy Petőfi Rákoson negyvenezer paraszt élén készül az újabb rebellióra – minekutána azonnal megszavazták az úrbér eltörlését. (Az esemény hamarosan közismertté vált, maga Petőfi is ír róla naplójának március 24-i bejegyzésében. ) Az utolsó ötnegyed év költői termése döntően alkalmi líra, méghozzá a politika perifériájára szorult ember vagdalkozása a megalkuvónak vélt nemzetgyűlés, a goromba tábornokok és a nemzetáruló koronás fő ellen. Petőfi forradalmi költészete zanza. Költői magatartására jellemzőek az alábbi sorok: "Miért zárjátok el az útamat? / Bocsássatok! / Előre vonnak vágyaim, de én / Használni s nem ragyogni akarok. " (Miért zárjátok el az útamat?, 1848. július).
Ekkor írt művei a mindenkori helyzetet tisztázó, a köztársaságot szorgalmazó, harcra buzdító és győzelmet ünneplő, közvetlen hatásra törő verses röpiratok, szorosan követik a szabadságküzdelem ár-apályait. Petőfi ujjongva köszönti a pákozdi győzelmet (A vén zászlótartó, 1848. október) és az újabb forradalmi hullámot (Akasszátok föl a királyokat!, 1848. december), az erdélyi hadsereget és zseniális vezérét, Bem apót (Négy nap dörgött az ágyú…, 1849. április, Az erdélyi hadsereg, 1849. március), aki mellett szolgál maga is. Petőfi a választási kudarc után sem veszítette el hitét a néptömegben: "életem fő törekvése az, hogy ollyan nem maradjon, a milyen jelenleg" – írta egyik barátjának július 16-án. A júniustól szeptemberig papírra vetett nagy elbeszélő költeményének, Az apostolnak címszereplője hasonló szavakat mond a falusi nép elpártolása után: "Ez hát a nép, amelyet én imádok, Amelyért élek s halni akarok! … Majd nem lesz ilyen; még most gyermek ő, kit El lehet könnyen bolondítani, Majd meg fog érni, férfi lesz belőle, S éppen mert gyermek, gyámolítni kell. "
A látomás és a látnok-szerep a szó legsajátabb értelmében költészet és költői feladat. A romantikusan felfogott költészet a képzelet segítségével az időtlent kívánja megragadni az időben, a végtelent a végesben, s így a teljesebb világot teszi hozzáférhetővé. A politikai tettként felfogott költészet a képzelet segítségével a kívánatos jövőt kívánja felmutatni a jelennek, vagyis a teljesebb világ megvalósítására szólít fel. Petőfi látomásköltészetében egyszerre jelenik meg az időtlen és az eszményi jövő, a bemutatás és a felszólítás gesztusa. Különösen szembetűnő ez A XIX. század költői című versében, amely a forradalmi próféciát ars poeticává emeli, s általános követelményként állítja valamennyi kortárs költő elé. A költészet romantikus és politikai funkciója mélyen összefügg ebben a költészetben, de a kettő közti határ nem tűnik el teljesen. A középpontban álló megváltó szándék és a verseknek szánt gyakorlati (mozgósító) szerep magyarázza azt is, hogy e profetikus költészetben akkora hangsúllyal jelenik meg a vallásos frazeológia s a bibliai mítoszra való rájátszás; végül is olyan hagyományról van szó, amely mindenkor alkalmas volt az elementáris értékválasztások tudatosítására.
század költői. A vers egy erkölcsi buzdítás, minden költőnek utat próbál mutatni, példával akar szolgálni. Tisztában van, hogy nehéz feladat ebben a forradalmi helyzetben utat mutatni, pont ezért is tiltja a könnyelmű írást. A forradalom lángoszlopai a költők, mert rájuk hallgat a nép. Az ígéret földjében a szabadság párhuzama jelenik meg, hisz Egyiptomból kijövet a zsidók is a fáraó uralmától szabadultak meg. A hamis próféták valótlan dolgokat állítanak, meg akarják akadályozni a haladást. Utópisztikus gondolatokat ültet az emberekbe, hogy reménnyel forduljanak a jövő felé. Küzdeni kell a célért, a szabadságért és nem szabad feladni soha a küzdelmeket. A Nemzeti dal megszólítja a magyarokat, felszólítja őket az egyértelmű küzdelemre. Petőfi óriási harcot lát kibontakozni a jók és a gonoszak között. Világméretekben gondolkodik. Megjelenik forradalmi látomásos költészetének jellemző motívuma a vérözön. Így fogalmaz: "Ez nagyszerű, de véres kor leszen. " A Bibliából is hoz motívumot: ""Már vízözön volt, most vérözön kell / Hogy megtisztuljon a világ a szennytől, / Amely fölötte meggyülekezék".
/ Boldogság! s erre eszköz? a szabadság! / Szabadságért kell küzdenem…" (Az apostol, 1848). Mint ahogy Rousseau lehetett a legfőbb tekintély a zsarnokgyilkosság jogosságának elismerésében is. De Petőfi – míg egyfelől a felvilágosodás szellemében tagadta az eredendő bűn létét, a tételes vallást babonának tekintette, másfelől – már bírálta is a felvilágosodást, romantikus szemszögből. Elismerte ugyan, hogy az embereket körülményeik határozzák meg, de azt is látta, hogy ezek a körülmények emberi tevékenység eredményei. Részben ezzel függ össze szenvedélyes cselekvésvágya a költészetben is, a költészeten túl, a politikai életben is. Ha az "átalános boldogság" korának (Világosságot!, 1847) az a feltétele, hogy az emberiség megváltsa magát, akkor az igazi költők helye elöl van a megváltók között. Bár az egész korábbi történelem nem más, mint állandó harc a "jók" és "gonoszak" között, s a küzdelem mindig az utóbbiak győzelmével végződött, az emberiség megváltható, s tulajdonképpen ez a történelem "célja".