A két pápa a finom rezdülések, az egymásra figyelés, a kommunikáció filmje. Az alkotók nem foglalnak állást és nem ítélkeznek, hanem ugyanolyan empátiával fordulnak a két főszereplő felé, mint ahogyan ők is egymáshoz. A látványos filmnyelvi megoldásairól és dinamizmusáról ismert Meirelles bölcsen a háttérben maradva a két színészére koncentrál, nyilván nem véletlenül. Jonathan Pryce és Anthony Hopkins mintha csak egy két órás mesterkurzust prezentálna, a két veterán művész játéka egyszerűen lenyűgöző. A kettejük közötti összhang hibátlan és még a legapróbb rezdülésük is a helyén van. A két pápa tehát már önmagában miattuk is méltó a figyelmünkre. Meirelles filmje nem komolykodó vagy nehéz, hiszen végig az emberi vonatkozásra koncentrál. Ráadásul nemcsak egy hibátlanul levezényelt darab, de aktuális társadalmi kommentárként is izgalmas. A közbeszédet uraló, lassan mindenhova beszivárgó hangzavar, az általános rossz közérzet korában nem nehéz rájönni, miért figyelt fel a brazil filmes és a Netflix erre a forgatókönyvre.
Szóval adja magát a kérdés: a Csillagok háborúja egyik helyszínét a Vatikán inspirálta? A valóság ennél sokkal prózaibb: a Vatikánban kizárólag dokumentumfilmet lehet forgatni, persze azt is csak külön engedéllyel. Arra viszont nem adják az áldásukat, hogy például a Szent Péter-bazilika vagy a pápai palota bármilyen fikciós filmnek otthont adjon. Tehát A két pápa is más helyszín után kellett, hogy nézzen, és ezt Nápoly mellett találta meg. Az elképesztő méretű, de egyébként nem annyira ismert casertai királyi palota a nápolyi királyok rezidenciája volt, ami az olasz királyság megszüntetése, 1946 óta használaton kívül van, így a Vatikánnal ellentétben szabadon lehet látogatni: és ez az a helyszín, amit késő barokk stílusa miatt előszeretettel használnak rengeteg történelmi filmben (például az 1970-es Waterlooban), vatikáni helyszínként (például az Angyalok és démonok, Mission: Impossible III), vagy épp a Csillagok háborújában űrbeli királyi palotaként is. Szóval amikor a Battlefront 2 játékban épp Yodával ugrálunk fel a grandiózus lépcsőkön, akkor annak a helyszínnek sajnos semmi köze sincs a Vatikánhoz.
A véleménybuborékok és virtuális üvöltözések egyetlen ellenszere ugyanis, ha nyitottsággal fordulunk azok felé is, akik teljesen mást gondolnak a világról. A két pápa azt a törékeny folyamatot mutatja meg, ahogyan ez a két férfi tétován kommunikálni kezd és a kölcsönös bizalmatlanságot legyűrve nemcsak meghallja, de végül el is fogadja a másikat. A mindenki számára jó megoldások csak kölcsönös odafigyelésből születhetnek. Meirelles alapvetően optimista filmjében nem nehéz megpillantani a reményteli példát. A Netflix ráadásul kiváló időzítéssel pont a karácsonyi időszak előtt teszi elérhetővé a filmet. A kereszténység legfontosabb ünnepe környékén egyrészt az egyházi dolgok iránt is nagyobb az érdeklődés, másrészt a nézők sokkal nyitottabbak az efféle pozitív üzenetekre. A két pápa nemcsak Pryce és Hopkins alakítása, Meirelles visszatérése miatt vagy a hiánypótló optimista végkicsengése miatt örömteli, de olyan filmes példázat is, amire nyilvánvalóan nagy szükségünk van.
Bergoglio bíboros karizmatikus, életvidám argentin, szerény. A konzervatív Benedek Mozartot játszik, a progresszív Bergoglio ABBA-ra táncol. Előbbi semmilyen sportért nem rajong, utóbbi nagy focirajongó. Anthony McCarten darabja a lelkiismeret-krízis drámája. Mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ahogyan Bergoglio fogalmaz: "A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell. " A darab a két pápa elképzelt teológiai vitáit mutatja be. A mű elmélkedésre késztet, és mer humoros is lenni. Szereplők: Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna. Díszlettervező: Enyvvári Péter. Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta. Dramaturg: Vecsei H. Miklós. Fordító: Makai Luca. Rendezőasszisztens: Horváth Viktória. Rendező: Vecsei H. Miklós.
Ó, drága gyermekem. Krisztus adjon neked nyugalmat és békét – hangzik a vigasz. Velem van, atyám, de még mindig dühös vagyok. Dühös vagyok azokra, akik megölték a saját testvérüket, anyjukat, gyermekeiket, több tízezer embert… és azokra is dühös vagyok, akik csak álltak és néztek, de nem állították meg, csak csendben maradtak, hogy ne kerüljenek bajba. Sophia nővér szerepét Trokán Anna játssza. Szenvedéskísértő alázatot sugároz tekintete. Első pillantásra korábbi szerepe, az Isten ostora (Nemzeti Színház) Mikolt hercegnőjének Attila, a hun király iránti gyilkos szerelme idéződött fel bennem… A Rózsavölgyi Szalon az ínyenc értelmiség szellemi örömét kereső fórum. Kitűnő játéktér ugyanakkor azoknak a színészeknek is, akiket a beidegzett szerepsémákból való kizökkentetésük gyönyörködtet. Négy olyan alakítást látunk most, amelyek igazi mélységét akkor sem tudnánk feltárni, ha szavanként értelmeznénk a mondataikat. A darab igazsághálója közöttük feszül, s minden rezdülésük üzenete a nézői felfedezés pillanatában érvényes.
Az előadás helyben érzendő! Címkép: Szokodi Bea Belső képek: Molnár Miklós