Pihenni már. - Nem, nem lehet: Vész és vihar hajt engemet, Alattam a föld nem szilárd, Fejem fölött kétélü bárd... Az út, hová talpam nyomul, Sűlyed, ropog, átvékonyul; Ónsúllyal a kolosszi lég Elzúzna, ha megállanék... Tovább! tovább! Rettent a perc, a létező, S teher minden következő; Új léptem új kigyón tapod: Gyülölöm a mát s holnapot... Éhes vagyok: ennem iszony; Láng az ital, midőn iszom; Álmam szilaj fölrettenés, Kárpit megől szivembe kés... S melyet hazud a sivatag, Mint délibáb: tó és patak; Gyümölcs unszol, friss balzsamu: Kivűl arany, belűl hamu... Rohannom kell - s a földi boly Mellettem gyorsan visszafoly: Ködfátyol-kép az emberek: Én egy arcot sem ismerek... Oh, mily tömeg? Az örök zsidó elemzés. s én egyedűl, Útam habár közé vegyül: Érzem, mint csónak a habot, Hogy átmenet mind rám csapott. Az üstökös meg' visszatér, Kiröppent nyíl oda is ér, Az eldobott kő megpihen: Én céltalan, én szüntelen Pusztán folyam mért nem vagyok, Hogy inna fel aszú homok! Mért nem futó, veszett vihar, Mely ormokon egyszer kihal... Irígylem az ágról szakadt Levélkét: hisz majd fennakad; Irígylem az ördögszekért: Árokba hull: céljához ért... Szegény zsidó... Szegény szivem: Elébb-utóbb majd megpihen.
Chesván hónap 11. (ebben az évben október 17. ) Ráchel, a negyedik ősanya halálának emléknapja. Amikor második fiának világra hozatala közben Ráhel életét vesztette, szeretett férje, Jáákov nem szállította holttestét Hevronba, családja hagyományos temetkezési helyére, sőt, nem is vitte be a közeli Betlehembe, hogy az ottani temetőben helyezzék végső nyugalomra, hanem az út mellett temette el, magányos sírba. Bölcseink azt mondják, hogy Jáákov profetikusan látta előre, hogy a babilóniai száműzetésbe vonuló zsidók mind ott, azon az úton vonulnak majd el, és a zsidó anyák példaképe, Ráhel megkönyörül majd rajtuk, és közbenjár értük, ők pedig reményt merítenek belőle. Arany jános az örök zsidó elemzés. Ráhel sírja azóta is, két és félezer évvel a babilóniai száműzetés után is megnyugvást és erőt ad az ott imádkozóknak. Ráhel először a saját helyét áldozta fel mint első feleség, nehogy a nővére, Lea megaláztatásnak legyen kitéve, majd a sírhelyét is átadta neki, és ő maga magányos sírban nyugszik, hogy ott lehessen a leszármazottai számára évszázadok sokaságával később is.
A láthatatlan lobogó Sárdy Barbara Konok hûséggel hordozom az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és õrült örömmel! És mentem, mindeken által, íntépõ, végsõ akarással! Dúlt otthonom rég összedõlt. Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla. Elõttem vad sziklák merednek. De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is, Ha vérben is, ha görcsben is, még ha utolsó is vagyok, kit az özönvíz meghagyott, de harcom végigharcolom s a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig elkopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót kitûzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!
Beküldő Dalszöveg Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és őrült örömmel! És mentem, mindeneken által, íntépő, végső akarással! Dúlt otthonom rég összedőlt. Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla. Előttem vad sziklák merednek. De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is, ha vérben is, ha görcsben is. még ha utolsó is vagyok kit az özönvíz meghagyott, de harcom végigharcolom s a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót kitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!
Konok hûséggel hordozom az úttalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem! Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és õrült örömmel! És mentem, mindeken által, íntépõ, végsõ akarással! Dúlt otthonom rég összedõlt. Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla. Elõttem vad sziklák merednek. De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is, Ha vérben is, ha görcsben is, még ha utolsó is vagyok, kit az özönvíz meghagyott, de harcom végigharcolom s a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig elkopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót kitûzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!
410 videó Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17. ) erdélyi magyar író és költő. Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy Nicolae Ceaușescu Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé.