Magaddal is hitetve vallod, hogy bőröddel egy már a rongyod, kínok nélkül letéphetetlen, benne szíved elérhetetlen. Miről titkon vallod: bolondság - őrzöd, akár koldus a rongyát, talpig beléje öltözötten lapulsz ártalmatlan közönyben. Van szerelem bevallhatatlan, vágyol rá – s benned van, magadban, ragyogását rongy alá loptad, magad előtt is letagadtad.
Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess! Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess, A végső pillanatban fogom meg a kezed, És az egész világot odaajándékozom neked, Mert több, mint a barátod vagyok... Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz, Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak, Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak. És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog, Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.
Itt már a szavak mitsem érnek, csak nézni kell és nem beszélni, se kérdeni, se válaszolni, csak nézni kell, csak nézni, nézni. Baranyi ferenc nézni a 2. Lesni, amit szép arcod izmán parancsolnak csöpp rándulások, s ha keskeny űr szakad közébünk: felmérni az arasznyi távot. Szemekkel mindent megbeszélni ékesszóló sugarak által, s meleg, bársonyos egyességre jutni egy titkos kézfogással. Megérezni, amit te érzel, kimondani, mi nyelveden van, előbb dobbani a szívednél, csókod előzni csókjaimban. ne szólj a száddal, csak szemeddel, a szerelem akkor beszédes, amikor beszélni már nem kell.