Brad Pitt harmadik közös munkája a rendező, David Fincher -rel. ( Hetedik (1995) és Harcosok klubja (1999)) Brad Pitt szinte minden nap 5 órát töltött a sminkszobában. F. Scott Fitzgerald regényében Daisy karakterének neve Hildegarde Moncrief. Valószínű a filmbéli név utalás F. Scott Fitzgerald leghíresebb művére, A nagy Gatsbyre. A novella alapja egy Mark Twain idézetre vezethető vissza, miszerint: "kár, hogy az az élet legjobb része az eleje, és a legrosszabb a vége. " Aznap, mikor a forgatókönyvíró értesült a Benjamin Button különös élete Golden Globe-jelöléséről, azt is megtudta, hogy elvesztette nyugdíjalapját Bernie Madoff piramisjátékának köszönhetően. 1998-ban még Ron Howard rendezte volna a filmet, John Travolta főszereplésével.
Nem is teketóriázik: rögvest megszabadul furcsa örökösétől, magára hagyva a gyermeket egy idegen ház küszöbén. Ám a sors kegyes, hiszen a házban (amely kissé ironikusan pont egy idősek otthona) dolgozó fekete ápolónő megtalálja, és azonmód gondjaiba veszi a fiúcskát. Az igazi csoda azonban még csak ezután következik: ahogy telnek az évek Benjamin nem csupán életben marad, de az aggastyánként született gyermek mind fiatalabb és fiatalabb lesz… Mindannyian voltunk fiatalok, gyerekek. Mindannyian töltöttünk el estéket nagyszüleink karosszéke mellé telepedve, fülelve a régi időkről szóló, számunkra varázslatosnak tetsző kalandokra. Egy élet történéseibe bepillantva a múlt valósága nyitotta meg a Fantázia kapuit elménkben. David Fincher rendező is egy élet valóságosnak tetsző képeit idézi fel a közönségnek. Ám jó mesélőként egyúttal ügyel arra is, hogy a gyermek–néző érdeklődését mindvégig ébren tartsa. Mert Benjamin Button élete visszajátszott élet, s a "hitelesség" kedvéért hiába árnyalja az amerikai múlt és mítosz megannyi darabkája (kezdve a társadalmi kirekesztettséget leküzdő, jóságos és mélyen vallásos déli fekete asszony képétől a II.
Itt a kerettörténetben a nagyon beteg Daisy (Blanchett) mellett Julia Ormond-ot találjuk, aki Daisy lányaként anyja halálos ágyánál hall először Benjamin Button-ról. Ez a keretbeli jelen a Katrina hurrikán ideje, 2005, a hely pedig természetesen New Orleans. Az nem derül ki, hogy a cselekmény szempontjából miért érdekes, hogy éppen a Katrina katasztrófa alatt haldokoljon Daisy, mindenesetre így történik. Azon kívül, hogy nagyon hosszú film, és nagyon sok pénzből készült, más szempontból nem tartjuk "nagy filmnek" a Benjamin Button-t. A sok drámai szál többször átcsap szentimentálisba, miközben alig bírjuk kivárni, hogy a "korai" Benjamin kinőjje a nagyon furcsa béna testét. Túl sok időt szán a forgatókönyv az összes mellékszálnak és -szereplőnek, és végül nem teljesen világos a film "üzenet"-motívuma sem, hacsak nem arról van szó, hogy a szeretet a legfontosabb, vagy valami ilyesmi. Akárhogyis, nem volt túl élvezetes végignézni, miközben az igazi művészfilmekről más elképzeléseink vannak.
A Hajnalhasadás első felét 2011. november 18-tól vetítik a mozik, a második felétt...
Egy szerep ellenben mindenképpen említésre méltó – Queenie karaktere, akit Taraji P. Henson testesít meg. Rengeteg olyan filmet láttam már, ahol a laza négert, a laza nőt, akinek mégis van tartása, kell alakítani, de ez az alakítás, huh… messze felülmúlja számomra a többiekét. Queenie tökéletes lett, a karakter tökéletes és számomra nagyon megragadó, az a szeretet, amivel Benjamin iránt viseltet Queenie, és az az odaadás, amivel saját gyermekeként neveli Benjamint. Mindig hazavárja, éppen ezért mikor már Benjamin nyilvánvalóan nem az öregek otthonába való, még akkor is szívesen tér haza "igazi" családjához. De ki fog majd vigyázni az apró Benjaminra, mikor már 60-on felül lesz? Ki fogja elviselni azt, hogy ugyan egy kölyök teste, de egy öregember elméje lakozik benne? Ki az, aki pelenkázza majd és túlteszi magát azon, hogy egy csecsemő hal meg majd a kezei között? Ki tudja mindezt az irracionális képet elviselni? Egy biztos, ha valakit szeretünk, azt bárhol, bárhogy, bármikor szeretjük.
Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen. Néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak, akik művészek. Vannak, akik úsznak. Vannak, akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig anyák. És vannak, akik táncolnak. Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy én vagyok az egyetlen, aki itt nem öregszik, hanem egyre fiatalabb lesz? – Hát, akkor nagyon sajnálnálak azért, mert végig kéne nézned a szeretteid halálát. Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid. Remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz erőd, hogy újra elkezdd. Káromkodhatnál, átkozhatnád a sorsot. De ha egyszer ott vagy a végen, akkor már csak aludni vágysz.
És pontosan ezeket a szavakat fogja elismételni Benjamin a nevelőanyja, Queenie temetésén. Ha valaki, hát ő igazán tudja, mi a veszteség, és bensőséges viszonyban van a halállal. Már világra jöttekor meghal az anyja, a torzszülöttől elszörnyedő apja pedig egy öregek otthonának küszöbére helyezi Benjamint. Aki így olyan helyen cseperedik fel, ahol az idős emberek úgy tengetik napjaikat, mintha csak a halál előszobájában várakoznának. Később bajtársai a vontatóhajón Benjamin mellett pusztulnak el a háborúban, majd előbb nevelőapja, Tizzy, aztán Queenie mennek el. De ellen lehet-e szegülni a sors akaratának, köznapibban: meg nem történtté lehet-e tenni dolgokat, vissza lehet-e fordítani az időt? Talán kivételes alkalmakkor igen, mondja a film briliáns alapmetaforája: a Dél legkitűnőbb órásmestere, aki születésétől fogva vak, elkészíti a New Orleans-i pályaudvar óráját az első világháború végére. És a Theodor Roosevelt jelenlétében felavatott óra visszafelé forog, azért "hogy a fiúk, akik elestek a háborúban, így talán feltámadnak és hazatérnek".
Meg szerintem az a legaranyosabb az egészben, hogy az intim érzelmi életüket a kis palackban élik le, lásd nászéjszaka. uh 2002. 09 2 Amikor indult a Sky One akkor adtak ezt a sorozatot, neztuk is tesommal szinte mindig. De mar csak arra emlekszem, hogy osszefonta a kezet es bolintott egyet. :) 1 nemár... nem akarom hogy vége legyen.. 1 rész van meg videón, amikor az ékszerüzletet bevarázsolja Jeannie az arc irodájába, ahányszor megnézem halálraröhögöm magam, akkora poénok vannak benne.. Elképesztő mennyire régi sorozat, és mégis mennyire nem ódivatú.. :) Előzmény: Stukabomber (0) 0 Üdv! Sajnálom, hogy senkit sem érdekel a témád rajtam kívül, de ez a sorozat tényleg iszonyú jó. Mondjuk én csak pár hete nézem (az a rész volt nekem az első, amikor J. Jeannie, a háziszellem · Film · Snitt. a másnapi újságot varázsolta, és mentek lóversenyezni), de rögtön észrevettem, hogy Nelson őrnagy mennyire Cooper ügynök, és hogy az egész témában a látszat ellenére is sokkal több filozófiai mélység van, mint bármely más sorozatban, beleértve a Vészhelyzetet és a Jóbarátokat is.
Értékelés: 27 szavazatból Larry Hagman és Barbara Eden a két főszereplője annak a klasszikus 60-as évekbeli komédiának, ami egy űrhajósról és annak életéről szól, miután véletlenül belebotlik egy palackból kijövő dzsinire. Egyéb epizódok: Stáblista: Szereplők Dr. Jeannie, a háziszellem • rész 58. évad 2. • TvProfil. Alfred E. Bellows ezredes Kapcsolódó cikkek: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Ő maga kerületi ügyész édesapja nyomdokaiba lépve eredetileg a jogászi hivatás iránt érdeklődött, idővel azonban magával ragadta a színészi pálya varázsa. 1952-től négy éven át Angliában szolgált a légierő kötelékében, közben katonatársait szórakoztatta, leszerelése után pedig főként színházban, illetve az akkor még gyerekcipőben járó televízióban kapott munkát. Első nagyobb kiugrására 1964-ig kellett várnia, amikor mellékszerepet kapott a Bombabiztos című hidegháborús thrillerben. Minden, amit nem tudtál a Dallas Jockey-járól - Dívány. Ebben az amerikai elnök (Henry Fonda) tolmácsát alakította, a következő évben megkapta a Jeannie, a háziszellem című vígjátéksorozat férfi főszerepét, és ennek köszönhetően végre utolérte őt a hírnév. Az öt évadon át futott népszerű sitcom hőseként (amit a 2000-es években a Viasat csatorna jóvoltából a magyar nézők is láthattak) egy űrhajóst játszott, aki egy lakatlan szigeten mágikus üvegpalackra bukkan, amelyből csodák csodájára egy csinos, szőke dzsinn (Barbara Eden) huppan elő, és ajánlja fel szolgálatait újdonsült gazdájának.