Most már úgy gondoljuk jónak, hogy a BRKLYN név alatt fusson az étterem is, mert ez a név már jól cseng, ezt már ismerik, ez már fel van építve. Krausz Gábor és Mancza Norbert Hogyan jött a képbe Gábor? Az új gasztonómiai koncepcióról mit kell tudni? KG: Különböző nagyvárosok által inspirált konyha, street food jellegű ételek bár- és éttermi színvonalon. Több olyan étel van, amelyeket eredetileg Londonban vagy épp Izraelben láttam a piacokon, és amelyek annyira megfogtak, hogy szerettem volna őket egy ilyen környezetbe behozni. A barbeque akkor teljesen a múlté? KG: Azt teljesen elengedtük, mert bár egy nagyon jó téma, és szeretem is, de azt gondolom, hogy ehhez olyan technika és háttér kell, amit itt, házon belül nem tudunk megcsinálni. Valami olyat akartunk, ami csak mi vagyunk, és ami valóban egyedi. MN: Az új koncepcióban valami olyat akartunk mutatni, ami nincsen itthon. Egyszerre szeretnénk egy jó gasztro pubot és egy olyan szórakozóhelyet működtetni, ami hétvégeken teltházzal fut.
Szólni sem tudtam a többieknek, ugyanis mindenemet elvették. Kiutasítottak az országból, és roppant kellemetlen procedúrán kellett keresztülmennem. Mind a háromszáz utas végignézte, ahogy az őrök a helyemre kísérnek, majd leveszik rólam a bilincset" - írta Krausz Gábor Családom és egyéb receptfajták című könyvében, melyben számos egyéb személyes történetet is megosztott az olvasókkal.
A desszert viszont nagyon el volt találva: a kókuszos tápiókás maracujakrémből még három adagot tudtam volna magamévá tenni. Nyúlhústextúrák, kelkáposzta, paszternák, répák Az ebéd közben Gergőtől azt is megtudtuk, hogy bár a ZONA egymás után kétszer kapott 17 pontot a Gault&Millau értékelésében, 2014-ben elnyerte a Dining Guide év étterme díját, és a Michelin- csillaghoz is került már közel, alapvetően nem céljuk, hogy egy újabb fine dining étterem legyenek. Szerinte a ZONA sokkal inkább egy olyan igényes konyha, ahol a lehető legjobb minőségű, vagányul elkészített fogásokat lehet kóstolni fesztelen környezetben, professzionális, de mégis barátságos szervíz kíséretében. Krausz Gábor, a ZONA séfje az új étlap összerakásánál fokozottan figyelt arra, hogy ne kerüljenek fel 8-10. 000 Ft-os tételek, sokkal inkább olyan ételeket mutasson, amelyek a csúcsminőség ellenére megengedhetőek akár a fiatalabb korosztály számára is. Gábor kilenc éve alatt több helyen megfordult Londonban, próbálta az gastro pubok világát és volt két csillagos helyen is, így elég széles rálátása van a gasztronómiai trendekre.
Szent Jakab kagyló fekete rizottóval A főételek közül muszáj volt megkóstolni a báránygerincet, a nyúlhústextúrákat, és a fiatalítás nevében a lazacburgert is – Gergő szerint ugyanis régen elképzelhetetlen lett volna a ZONA étlapján a burger. Hiba lett volna kihagyni, a buci házi készítésű, és tintahal tintájával festik feketére, a kapros lazacfasírttal együtt pedig igazi laza ízbomba, olyasmi, amit minden street food-ot értékelő gurménak ajánlanék. Tőkehal-lazac burger és marhaburger habanero lekvárral, chedarral és baconnel Az én kedvencem ettől függetlenül a nyúl volt – a tányéromon nyúlmájjal töltött nyúlgerinc, egy pankó bundában sült nyúlrilette, illetve egy kelkáposztalevélbe tekert omlós nyúlhús figyelt – ezt pedig különböző színes bébirépák és paszternákpüré kísérték. Az egész tányér olyan volt, mintha összekeverték volna a klasszikus, retró ízeket egy modern, szerethető, nagyon jól eltalált fiatalos koncepcióval. Talán pont ezért volt ez a fogás a kedvencem. Az ételsor számomra legkevésbé izgalmas fogása a kecskesajtos cékla volt – azzal sem volt semmi baj, csak ha választani kellett volna, őt cserélem le először.
Mondjuk ez senkit nem lep meg, aki látott már másfél David Lynch-filmet, de a mester Műcsarnok-beli fotókiállítása csak ráerősít minderre. Amint arról már beszámoltunk, különleges művészeti élménnyel indul az idei Budapest Fotófesztivál, a BPF: nem kisebb dobással, mint David Lynch fotókiállításával, amely önmagában is kellőképpen fontos, az, hogy ezt az anyagot most lehet először látni egész Közép-Európában, csak hab a tortán. A Twin Peaks, a Kék bársony és a Mulholland Drive zsenijénak fotóiból összeállított Small Stories/Kis történetek című tárlat március 1-től egészen június 2-ig nézhető a Műcsarnokban. Fotó: Mohos Márton / David Lynchről tudvalevő, hogy korántsem csak filmesként tevékeny, sőt, valójában az csak a leghangosabb Lynch kreatív kivezetései közül, de nem az első: a mester eredetileg képzőművészként, festőként indult, és már e közben sem zárta magát egyetlen médiumba, azóta se teszi. Így a fotográfiában is maradandót alkotott, amint ezt a Műcsarnok-beli kiállítás is bizonyít.
Persze ezt akár lehet egy különös kapcsolat kialakulásaként is megélni, amikor saját figuránkat fedezzük fel David Lynch alkotásaiban feloldódva, de azért a felület csillanása zavarhatja ezt a határátlépést. A leginkább talán a fókuszba helyezett emberfejekkel lehetne eggyé válni a tükröződés jegyében, csak nehéz megtalálni, hogy a hangulatokat, érzelmeket előhívó, arctalan, néhol vidáman integető, néhol esőkönnyeket potyogtató lelkiállapotok közül melyik is lenne a legalkalmasabb a zavarodottság megjelenítésére, amely könnyen elfoghatja a tornagyakorlatoknak beillő mozdulatok között a szemlélőt. A kiállítás második termében szereplő alkotásokon sokkal inkább szűk terek, enteriőrök, ablakokból figyelt jelenetmozzanatok láthatóak, de a megfogalmazás nem teljesen pontos, mert ezeknek a képeknek valóban nem igazán van racionálisan megmagyarázható közük egymáshoz. Felfedezhetőek ugyan visszatérő motívumok, nyugtalanító és nyomasztó látószögek, de külön vizsgálva őket inkább mintha egy-egy motoszkáló gondolat keresne lehetőséget a megfogalmazódásra, mintha sikertelen kísérletek eredményeivel szembesülnénk.
Azért is becsüli nagyra az alkotót, mert a művészetet és a kreativitást magától értetődő hétköznapi lehetőségnek tekinti, nem valamiféle kevesek számára elérhető tevékenységnek. [perfectpullquote align="left" bordertop="false" cite="" link="" color="" class="" size=""]Újságíró kollégák kérdezték, van-e valamilyen iránymutató szöveg, hogyan kell értelmezni a képeket. Isten őrizz! – csattantam fel. Nem csak én nem mernék ilyet adni, hanem ettől az alkotó is óva int mindenkit[/perfectpullquote] – mondta Szarka Klára. Lépj be a Twin Peaks virtuális valóságába! / ContextUs David Lynch játékának nemes egyszerűséggel Twin Peaks VR a neve, és a Collider Games és a Showtime jóvoltából jött létre. Lényege, hogy a játékosokat az eredeti sorozat és a 2017-es harmadik évad helyszínein vezeti végig. A sajtóközlemény megfogalmazása szerint: A cél tehát végeredményben, hogy a játékos kijusson a Vörös szobából a valóságba, ahogy Cooper ügynöknek is ez volt a feladata anno. "Van Lynchnek egyfajta sajátos személyes olvasata, és csak reméli azt, hogy ez megmozdít olyan szálakat, ami a bennünk lévő tudatos, kevésbé tudatos, álmainkban megjelenő érzéseket, gondolatokat el tudja indítani" – fejezte be gondolatmenetét.
Hasonlóan alkot, mint ahogy Cooper ügynök Twin Peaks nyomoz. A tévésorozatban a nyomozás alapja általában nem egy nyom, hanem egy ötlet volt, és amikor az ötletet követték, akkor ott is találtak valamit, aztán egy másik ötlet nyomán máshol is. Így építkezik ez a kiállítás is, az ötvenöt fotó olyan erős jelentéshálót hoz létre, amelyre Lynch bátran ránehezkedhet. A lényeg a kérdés, nem a válasz: Ki ölte meg Laura Palmert? Mit mondanak ezek a fotók? Budapest Fotófesztivál március 1-én a Műcsarnokban. Egyébként Lynch korábban ipari témákat és aktokat is fotózott. A kiállítás anyaga egy retrospektívnek is nevezhető válogatás, hiszen David Lynch teljes alkotói pályájára tekint vissza. Képei a korai kísérleti filmjeitől kezdve a képzőművészeti munkásságán át a Twin Peaks című sorozat elemeit is megidézik, egyszerre reflektálnak a művész életútjára, emlékeire, valamint arra a kulturális közegre, amelybe beleszületett. "A fotográfia azért csodálatos, mert egy-egy képben komplett történetek rejlenek" – mondta korábban Lynch, aki ennek a gondolatnak a nyomán adta a tárlatnak a Kis történetek címet.