Vissza a találatokhoz Alkotó Róna József Lovasberény, 1861 – Budapest, 1939 Készítés ideje 1900 körül Tárgytípus szobor Anyag, technika bronz Méret 52, 5 × 63, 5 × 24, 5 cm Leltári szám 56. 547-N Gyűjtemény 19–21. századi Gyűjtemény / Szobor Osztály Kiállítva Magyar Nemzeti Galéria C épület, Első emelet, 19. századi művészet, 18–19. századi szoborgaléria Róna József lovas szobra Savoyai Jenő herceg a Magyar Nemzeti Galéria főbejárata előtt álló lovas emlékművének kis méretű változata. Akkoriban a művészek nagyobb méretű alkotásaikról általában redukciót, azaz az eredeti művel teljesen megegyező, kisebb méretű változatot készítettek, illetve az emlékművekhez tervként kismintájukat is elkészítették. A Műcsarnok 1899. évi tavaszi kiállításán a Savoyai-szobor kis és nagy méretű változatát egyszerre mutatták be, így a kis szobor valószínűleg az emlékmű terve lehetett. A művész Zenta város hivatalos felkérésére készítette el a szobrot, ami igen nagy költségekkel járt. A város azonban pénz hiányában nem vette át tőle a kész művet.
18 perc olvasás Vajon a Nemzeti Galéria látogatói közül hányan tudják, hogy kinek a lovas szobra néz le a főbejárat előtt a Dunára? A külföldi turistáknak valószínűleg fogalmuk sincs róla. Savoyai Jenő? Mit keres egy savoyai a budai Várban? A magyarok talán hallottak róla, de afféle "labancnak" tekintik, aki a Habsburgokat szolgálta. Pedig Magyarország egyetlen hadvezérnek sem köszönhet annyit, mint ennek a különös, hazátlan, nemzetek feletti arisztokratának. Eugène-Maurice de Savoie-Carignannak, Soissons és Dreux grófjának ötödik fia a keresztelőn a François és Eugène keresztneveket kapta. Gyermekkorában, amikor papnak készült, Savoyai abbé néven emlegették, ifjúkorában Carignan lovagja néven mutatták be, felnőttkorában pedig egyszerűen csak Jenő hercegként utaltak rá. Ő maga államok felett álló arisztokratához illően három nyelven írta le a nevét, az első tagját olaszul, a másodikat németül, a harmadikat franciául: Eugenio von Savoie. E nevet fordították le a legtöbb európai nyelvre, ezért magyarul Savoyai Jenőként vált ismertté.
A későbbi néphiedelem az apály idején a Tiszán előbukkanó Török- vagy Eugén-szigetet a zentai csata során elesett török katonák holttestét befedő iszapból keletkezett zátonyhoz kötötte. A zentai csata egy korabeli metszet másolatán ( Forrás:) A török számbeli fölény ellenére Savoyai Jenő határozott fellépésével az erőltetett menetben vonuló, fáradt keresztény hadak javára döntötte el a csata kimenetelét. Amíg a császári csapatok embervesztesége ezer fő alatt maradt, addig Elmasz Mehmed török nagyvezér mintegy 20, 000 katonájával együtt a csatatéren lelte halálát. Az éj leple alatt a szultán hátrahagyva a táborát Temesvárra menekült, Thököly Imre pedig a holttestek között az estét kivárva visszaúszott a Tisza bánsági oldalára. A császári seregek hadizsákmánya óriási volt, a sátrak és egyéb felszerelés mellett, lőszerrel felpakolt kocsik, ágyúk, 8, 000 ló, 12, 000 élő marha és teve, valamint a török hadipénztár is Savoyai birtokába került. Magyarország és Erdély a karlócai békét (1699) követően ( Forrás: honvé) A karlócai béke A keresztény hadak fényes győzelmét 1697. szeptember 21-én a díszbe öltöztetett Bécs fáklyás körmenettel és diadaloszlopokkal ünnepelte, hatalmas feliratokon hirdetve, hogy "Bécs Zentánál megszabadíttatott" (Vienna ad Zentam servata).
Musztafa szultán egyesített csapatait a Tisza-parti Zenta nevű kisvárosnál. Ez volt az utolsó eset arra, hogy egy török szultán seregeinek élén személyesen is részt vállalt valamely katonai kampányban. A zentai diadal Zenta egy napjainkban is létező Tisza-parti kisváros Bácskában, a mai Szerbia északi részén, amelyről a források először a 13. század elején, II. András magyar király uralkodása alatt tettek említést. A település feltehetően egy folyami gázló mellett alakult ki, amelyet többek között korai elnevezése, Zyntharew, azaz Zentarév is alátámasztani látszik. Az elkövetkezendő korok történései sajnálatos módon hatottak ki és alakították Zenta sorsát: a tatárjárás idején (1241‒1242) először a folyók mentén vonuló mongol hadak, a mohácsi csatavesztést (1526) és Buda első elfoglalását követően (1527) pedig a visszavonuló török csapatok pusztították el az 1516-ban szabad királyi város rangra emelt, fejlődő bácskai települést. Forrás: A zentai csata idején a korabeli térképeken Zenta formálisan volt feltüntetve, mivel a török korban a település és környéke szinte teljesen elnéptelenedett.