Egyetlen vágya, hogy éjszaka a világítótorony fényének őrzője legyen, de ezt Wake nem engedi neki, így egyetlen célja, hogy oda feljusson. A film rengeteg többletjelentéssel bír, miközben nem ad túl sok fogódzót ahhoz, hogy éppen most mit látunk. Jócskán megtöltve intellektuális tartalommal, kezdve a görög mitológiából származó idézetekkel, majd a mesevilágból ismert szirének is megérkeznek, illetve a sirályok és a szellemvilág spirituális elegye is megjelenik a filmben. Kicsit mintha Tarr Bélát néznénk, csak sokkal több humorral átitatva, ami az egyik kapaszkodója lehet talán a filmnek. Az elején még leginkább Wake karakteréhez fűződnek mókás betétek (fingás, beszólogatások), de később, ahogy mind a két férfi egy vihar miatt kezdi magát teljesen reménytelen helyzetben találni, a humor lesz az egyik eszköz, ami az őrület fokozatait mutatja meg nekünk. A kémia a két szereplő között kiválóan működik. Habár Pattinson tekinthető a főszereplőnek, mivel az ő szemszögéből látjuk a sztorit, Dafoe karaktere épp olyan jelentős, hiszen hozzá mérhetünk mindent.
THE LIGHTHOUSE / 2019 / Kanada, USA / 110 perc "Zukor Adolf díj – A fesztivál Nagydíja 2019" "FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja 2019" Egy tengerbe nyúló kis sziklán lévő világítótoronyba hosszú gyalogút után érkezik szolgálatra két nem túl bizalomgerjesztő fickó: a tapasztalt öreg (Willem Dafoe), és a korábban favágóként dolgozó újonc segédje (Robert Pattinson). A vágyaik, a félelmeik, a szuggesztív környezet és persze a magány egyre nagyobb hatással lesz az elméjükre, mely katartikus módon determinálja a két férfi viszonyát. A film mafabos adatlapja >>> Biográfia: Az amerikai rendező 1883-ban a New Hampshire-i Lee-ben született. Filmográfia: 2015 The Witch 2008 The Tell-Tale Heart 2007 -hansel and Gretel Producer: Youree HENLEY, Aron MILCHAN Forgatókönyvíró: Max EGGERS, Robert EGGERS Szereplők: Willem DAFOE, Robert PATTINSON, Valerija KARAMAN
Sajátos filmnyelvi eszközei erőteljesen közrejátszanak abban, hogy a néző hipnotikus állapotba kerüljön. Sokszor nem értjük, mit látunk, ám éppúgy megbabonázva érezzük magunkat, akárcsak Ephraim. Kezdetben vele lehet leginkább azonosulni, mint az átlagos fickóval, aki csak dolgozni szeretne. Ezzel szemben Thomas folyamatosan kikezdi, basáskodik fölötte. Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy borul fel a klasszikus jó és rossz szerepe. Már csak két elállatiasodott férfit látunk, akik fokozatosan válnak a körülmények áldozatává. A világítótorony Forrás: Regency Enterprises Eggers szépen lassan teszi fel kérdéseit, s mossa el a határvonalat képzelet és valóság közt. Mióta vagyunk a szigeten? Hányan tartózkodnak itt pontosan? Mit rejt a torony fénye? Konkrét válaszokra hiába várunk, ez mégsem hiba, sőt erény, mely gondoskodik róla, hogy ne szabaduljunk egyhamar az átélt hatástól. Az autentikus történetmesélés persze nem működhetne, ha a szereplők nem lennének hitelesek. Willem Dafoe mindig zseniális, jelen esetben egyszerre képes hátborzongató és szánalmas lenni, akár egy jeleneten belül.
Akinek pedig kétségei lettek volna Robert Pattinson tehetségével kapcsolatban, azoknak most garantáltan elszáll minden kételyük. Többször bizonyított már korábban ( Országúti bosszú, Jólét), de amit itt látunk tőle, az a színészet magasiskolája. Gesztusaiban, átélésben, érzelmességben, félelmetesen erős alakítást nyújt. A világítótorony egyértelműen rétegfilm. Eggers stílusa merész, provokatív, s nem egyszer zavarba ejtő. Atmoszférateremtésben az egyik legjobb modern alkotó, fekete-fehér képi világa, keverve a 4:3-as képaránnyal és a vészjósló zenével, pillanatok alatt megágyaz a nyomasztó, klausztrofób hangulatnak. A világítótorony Forrás: Regency Enterprises Olyan alkotás, melyet számtalan módon lehet értelmezni, de, hogy konkrétan mit is láttunk, azt nehéz szavakba foglalni. Egy biztos: nem lehet holmi vállrándítással elintézni, mert elkapja, megigézi az embert. Maradéktalan élvezetéhez szükséges némi önsanyargatás, de a téboly tanmeséje egyedülálló élményként száműz minket saját világítótornyunkba.
Mi lesz abból, ha az Isten háta mögött, mindentől távol, egy szigeten, rettenetes körülmények között összezárnak két férfit, akiknek a szeme se áll jól? Az egyik egy elviselhetetlen, megkeseredett, hatalommániás, iszákos öreg, aki folyamatosan parancsolgat a másiknak, és minden piszkos munkát vele végeztet el, a másik meg egy rejtélyes, de aligha tiszta múltú fiatal, akinek perceken belül elege lesz az öregből. Mindezt a tizenkilencedik század végén egy világítótoronyban, ahol állandóan vihar van, ahol folyamatosan mázsányi szenet kell cipelni, ha esik, ha fúj, vagy döglött sirályok oszló tetemét kitakarítani a ciszternából, miközben állandóan üvölt a ködkürt. Mi lenne? Semmi jó. És ez a teljesen egyértelmű válasz a legjobb az év egyik legnagyobb filmes szenzációja, a cannes-i bemutatója óta folyamatos felhajtással kísért A világítótoronyban, de ez a legrosszabb is. A már A boszorkány című horrorral is nagy feltűnést keltő Robert Eggers persze pontosan azért választotta ezt az alaphelyzetet, mert annyira egyértelmű, hogy ez a szituáció kizárólag a tébolyra, a hallucinációkra, a lassú bekattanásra, a gyűlölködésre és egymás kikészítésére futhat ki, és olyan élvezettel és hihetetlen profizmussal lubickol benne, hogy azt tényleg öröm nézni.
Persze eddig el kell jutni. És a rendező szépen adagolja az egyébiránt lassú folyású történetét. Szereplőink az esti adomázgatások közepette többször is megidézik saját titkolt és sötét múltjukat, és már csak ezáltal is egyre zavartabb viszonyba is keverednek. Azt is ki kell emelnem, hogy a napok múlásával az esti italozgatások is egyre durvább delíriumokká, ha úgy tetszik, szeánszokká válnak. Az alkohol tudatszűkítő hatása és a mostoha körülmények pedig a paranoiától a szexuális tévelygések irányába is elvezetik antihőseinket. Az állandó kimerültség, az összezártságból fakadó problémák, a bezártság miatt is előtörő individuális válság őrülete pedig megtörni látszik a racionalitást. Hasonló érzet megragadására láttunk már kísérletet, ide idézném példának a Saul fiá t. Ám Eggers nem a realitással, hanem ellenkezőleg, inkább a misztikummal operál. Ezért is használ elég erős állatszimbolikát, és ezért is egyensúlyoztatja fiatalabb alanyát a valóság és az őrület határán, ezért is elevenednek meg tárgyak és idéződnek meg előtte szellemek.
A srácok nem sokat vacakolnak. Tövig nyomják a gázpedált, felkészülnek az ökölharcra, és kiegyenesítenek pár kanyart. Ez életük legnagyobb bulija: Hazárd megye az ő kezükben van. A két unokatestvér Lee tábornok nevű autójukon száguldozva tartják szemmel a megye dolgait, s tesznek igazságot ott, ahol szükség van rájuk. Évadok: Stáblista:
A szappanopera rekorder, 50 éve indult, azóta folyamatosan megy, és egy újabb megrendelés alapján 2024-ben is képernyőn lesz. Az egykor gyönyörű színésznő pedig így néz ki napjainkban: Akkor és most: Így néznek ki ma a Knight Rider sztárjai (Via) Article Tags: Catherine Bach · featured · Hazárd megye lordjai
Vissza a sorozat adatlapjára Hazárd megye lordjai sorozat Speciális epizódok 23 epizódjainak rövid leírásai, megjelenések dátumaival, szereplők listájával, képekkel, ha kíváncsi vagy a Hazárd megye lordjai sorozatra akkor itt hasznos információkat találsz a Speciális epizódok epizódjairól. Érdekelnek ezek a kérdések? Hazárd megye lordjai Speciális epizódok hány részes? Hazárd megye lordjai | VIASAT3. Hazárd megye lordjai Speciális epizódok tartalma? Hazárd megye lordjai Speciális epizódok szereplői? Hazárd megye lordjai Speciális epizódok részeinek megjelenési dátumai?
Bach első férje David Shaw volt, öt év után elvált. Második férje Peter Lopez lett, 1990-ben ment hozzá, két lányuk született, Sophia és Laura. Lapozzon, mutatjuk, hogy néz ki most a színésznő!
- Szerintem szégyen, hogy Jessicá t ilyen felszínes dolgok miatt gonoszul támadták. Úgy vélem, ez rossz üzenetet közvetít a fiatal lányok felé, azt sugallván, hogy ha be akarnak illeszkedni, akkor soványnak kell lenniük. Azért remélem, a lányaim megtanulják tőlem, hogy becsüljék magukat, szeressék a testüket, és mutassanak együttérzést mások iránt - nyilatkozta.