A három női karakter szexuális árnyalatokat sem mellőző kapcsolata folyamatosan alakul, a jelöletlen időtartamú, a valóságban néhány év leforgása alatt játszódó történetben hol Lady Sarah-nak, hol Abigailnek áll a zászló. Rachel Weiszt nem először látjuk céltudatos, hatalmi pozícióban lévő nőként – hasonló figurát játszott Alejandro Amenábar hamar elfelejtett Agorá jában is –, de ezúttal ridegnek és könyörtelennek mutatja magát. A nagyobb utat Emma Stone hősnője járja be, Abigailt ugyanis talpraesett, de alapvetően ártatlan és tisztességes nőként ismerjük meg, hogy aztán fokozatosan ráébredjen, az udvari túléléshez olyanná kell válnia, mint első mentora, Lady Marlborough, vagy még gonoszabbá. Miközben ezek a nők egymás – képletes vagy nagyon is valóságos – kinyírásával vannak elfoglalva, körülöttük zajlik a 18. századi udvari élet, amely nyilvánvalóan teljesen elszakadt az alattvalók hétköznapi valóságától. A Kedvenc Kritika - Lefújja A Rizsport - Jorgosz Lanthimosz: The Favourite / A Kedvenc // Kritika // Filmtett - Erdélyi Filmes Portál. Ebből a szempontból A kedvenc történetének színhelye hasonló a Kutyafog patologikusan zárt családi miliőjéhez vagy A homár disztópikus szanatóriumához.
Nagyon meggyőző mindkét színésznő, főleg az egymással folytatott kegyetlenségbe fajuló játékaik miatt figyelemre méltó alakításuk. A hatalomért folytatott viszályok, a félelem a nincstelenségtől és a tekintély elvesztésétől, mind felbukkan a filmben, Lanthimosra jellemző sötét humor, sziporkázó párbeszédek, hatásos zenei betétek, elképesztő díszletek és kosztümök, mind-mind remekül el lettek kitalálva. A történet azonban nagyon leegyszerűsített, a tempó pedig sokszor álló közelképekben lassul be, ez sokat elvesz a film értékéből. Zavarba ejtő jelenetek, kiélezett játszmák, és szatirikus társadalmi ábrázolások. A Kedvenc, tehát egyfajta karikatúrája az uralkodó osztálynak és azok kapcsolati viszonyának. A film az idei Oscar- díjon a legtöbb, mindösszesen 10 jelölést kapott, kíváncsian várjuk a végeredményt. A Kedvenc Kritika: Lefújja A Rizsport - Jorgosz Lanthimosz: The Favourite / A Kedvenc // Kritika // Filmtett - Erdélyi Filmes Portál. Szerintem: Hazai bemutató: 2019. február 7. Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását.
Határozott jelleme, egyszerre érzékien nőies, és karakánul férfias Anna számára; így kettejük viszonya, részben az egymás iránti csodáltból fakadóan, részben kapcsolatuk összetettségéből adódóan, átlép bizonyos határokat, és szeretőkké válnak. Élvezik titkos viszonyukat, és se veled, se nélküled játszmáikat. Ebbe a miliőbe csöppen bele, az egykori arisztokrata kisasszony Abigail ( Emma Stone). Először cselédként alkalmazzák, majd kis idő leforgása alatt, felküzdi magát, Sarah, majd a királynő közvetlen szolgálójává, és ha ennél is előrébb tekintünk, ő lesz Anna királynő új "kedvence". A film, illetve a történések erőssége, pedig ebben rejlik. Abigail ellesi Sarah taktikus lépéseinek minden fortélyát, és mesteri manipulációvá fejleszti. A cselédből a királynő jobb keze lesz, míg Lady Sarah egyre jobban a feledés homályába merül, megrendül benne a királynő bizalma, és zavarodott elméje további bizonytalan döntésekbe sodorja. Mesteri a három színésznő összhangja, amiért elismerem, mindannyian díjat érdemelnének az idei Oscaron.
Ám a helyzet az, hogy mindezzel Lanthimosz nem nagyon mond többet, mint annak idején Greenaway. Mindig találnak egy új folyosót, egy új cselédszobát, vagy ugyanazt mutatják meg gyertyalángnál és verőfényben, vagy telepakolják a tereket egymásra zsúfolt alvó emberekkel, vagy a szoba sarkában kefélő alakokkal, vagy nyulakkal. És ez borzasztóan látványos, én kétszer ennyi ideig tudnám elnézni, és azért csak ennyi ideig, mert alapvetően nem rajongok a kosztümös filmekért, de aki igen, az doktori disszertációt írhatna a látványvilágból. Lantimoszék még olyan pofátlanságokat is meglépnek, mint a halszemoptika használata, amitől az amúgy is extravagáns tér szó szerint meggörbül és fölénk tornyosul, vagy a szemünk előtt esik szét. És lubickolnak a színészek is. Olivia Colman zseniális, legalább öt szerepet játszik el ebben a két órában, és mindegyiket minden mélységével együtt: a hisztérikus idiótát, az esendő, megtört asszonyt, a szerelemtől vagy legalábbis az újszerű testi vágytól megfiatalodó nőt, a haldoklót, aki körül összezárult a világ, és persze a hatalmával tisztában lévő intrikust.
A cikk a hirdetés után folytatódik! Ha azt akarjuk, hogy gyerekeink megtalálják a saját hangjukat és boldoguljanak abban a világban, amit örökölni fognak tőlünk, tartozunk nekik annyival, hogy kicsomagoljuk az anyaságot a selyempapírból, amibe a társadalom előszeretettel rejti, normalizáljuk az anyai dühöt, láthatóvá tesszük, őszintén beszélünk az érzéseinkről. Depresszió itt az én iom.int. És biztosítjuk őket arról, hogy bármilyen szomorúak, fáradtak vagy dühösek vagyunk is, ez nincs hatással az irántuk érzett szeretetünkre. Mózes Zsófi Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Brainsil
A PVA önmagában, a fizikai büntetéstől elkülönülve is hozzájárul a gyerekek önértékelésének és iskolai teljesítményének csökkenéséhez, és a verbális agressziót elszenvedő tizenévesek körében mind nagyobb a depresszió és a viselkedési problémák kialakulásának kockázata is. Az anyai düh sok esetben fizikai erőszakban csúcsosodik ki, és bár a magyar fiatalok közel fele szerint a pofon nem minősül bántalmazásnak, a fizikai abúzusnak olyan tartós negatív hatásai lehetnek a gyerekekre, amelyek felnőtt életük minden szegletébe beférkőznek, beleértve az alacsonyabb IQ-t, a viharosabb kapcsolatokat és a kábítószerek használatának mind nagyobb kockázatát. Az őszinte beszélgetések arról, hogy az anyák néha fáradtak, fásultak, sőt dühösek, csökkentik a szégyent, ami gyakran kéz a kézben jár negatív érzések megélésével. Miként fontolgattam az öngyilkosságot, és tanultam meg együtt élni a depresszióval. A szégyenérzet eloszlatása pedig szabaddá teszi a teret arra, hogy átgondoljuk, hogyan lehetne jobban támogatni az anyákat, hogy ne olyan módon fejezzék ki a dühüket, ami miatt végül nemcsak ők, de a gyerekeik is szörnyen érzik majd magukat.
Mintha az anyai düh egyenlő lenne a szeretet hiányával. Félve az ítélkezéstől, inkább nem mondunk semmit. A düh elhatalmasodik rajtunk, mi pedig ott maradunk az egyre csak halmozódó magány és a bennünket mindinkább gyengítő szégyen alatt. " Hiába tart már két éve, a világjárvány kiszámíthatatlansága még a korábbiaknál is nagyobb követelményeket támaszt az anyákkal szemben. Demeter a természet istennője - Minden Ami Önismeret. A stressz és a félelem, a támogatás hiánya, a munkahely elvesztése és a társadalmi elszigeteltség fokozza a bizonytalanságot és a kimerültséget. Nem meglepő tehát, hogy az anyai düh mértéke mindannyiunkban egyre csak nő. Ha viszont nem beszélünk ezekről az érzésekről, nem normalizáljuk és nem ismerjük el a létezésüket, akkor megakadunk a kezelését célzó erőfeszítéseinkben Továbbra is hordozni fogjuk a bűntudatot és a szégyent, és ami még rosszabb, továbbra is kockáztatni fogjuk a gyermekeink jóllétét, akik tartós és jelentős károkat szenvedhetnek, ha a dühünk áldozatául esnek. Egy tanulmány eredménye szerint a szülők verbális agressziója (angol rövidítés alapján PVA) megváltoztathatja a gyerek agyának szerkezetét, és növelheti a hangulati és szorongásos zavarok kialakulásának kockázatát.
Mi lehetne a megoldás? A kiégés vagy súlyos kiégés tüneteit hordozó dolgozókkal mindenképpen foglalkozniuk kellene a munkáltatóknak, mert ilyen állapotban az illető már nem tud segíteni magán. A megelőzés is a munkáltató feladata lenne, például tréningeket kellene rendszeresen tartani, de munkaidőben, hogy a dolgozók el is menjenek ezekre. Depresszió itt az én időm az en időm egyszer lejar. "Beszéltünk coachokkal, pszichológusokkal, akik bejártak a Covid-osztályokra, és mondták, hogy ott döntően nem is a Covid-betegeket kellett volna kezelniük, hanem a dolgozókat, annyira rossz lelkiállapotban voltak sokan" – emlékszik vissza Dr. Irinyi Tamás. "De hiába ajánlották, hogy ingyen foglalkoznának velük, csak jöjjenek el, nem mentek el. Tehát már olyan állapotban voltak, hogy arra sem volt késztetésük, sem erejük, hogy munkaidejükön kívül szánjanak időt a testi-lelki egészségükre. " Jelenleg hazánkban a betegek gyógyulási esélye alatta van annak, mint amit az egészségügyi ellátórendszerünk képes lenne biztosítani, "köszönhetően" részben annak, hogy a betegeket ellátó egészségügyi szakdolgozók súlyos lelkiállapotban vannak – olvashatjuk a komor, ám tényszerű összegzést a tanulmányban.